Az MSZP parlamenti képviselője lemond a mentelmi jogáról, és áll a nyomozók elé. Azt mondta a frissiben kirobbant ügyre reagálva – azzal gyanúsítják, hogy ötmillió forintot kért egy üzletembertől, de nem kapott –, hogy az unalomig ismert a forgatókönyv.

  • meg azt, hogy soha senkitől nem kért és nem kapott pénzt
  • meg azt, hogy a konkrét ügyről nincsenek információi, a sajtóból értesült róla ő is, ezért majd megkeresi a legfőbb ügyészt
  • meg azt, hogy politikai megrendelésre különböző intézmények, szervek azon kezdenek el dolgozni, hogy valakit lejárassanak, és jelen esetben is ez történik
  • meg azt, hogy nem követett el bűncselekményt
  • meg azt, hogy katonacsaládban nőtt fel, ahol nagyon fontos volt a tisztesség és a becsület
  • meg azt, hogy sokaknak szúrhatta a szemét, hogy szóvá tette, a nemzeti mobilfizetési részvénytársaság be akarja csapni az embereket

Majd kijelentette:

Azt gondolom, hogy a hatalom el akar némítani. Nem fogok csendben maradni.