Nagy cikkben elemzik, hogyan lett ekkora moszkovita abból a politikusból, aki egy szovjetellenes beszéddel vált ismertté. Az írás címe kábé így fordítható le: "Szembeszállt a szovjetekkel, most Putyin oldalára állítja Magyarországot".

Magyarország jelenleg leginkább abból a szempontból érdekli a világot, hogy a miniszterelnöke miért lett az Európát fenyegető Putyin elnök hű szövetségese. Ezt a problémát mutatja be a mostani, terjedelmes New York Times-cikk is.

Magyar olvasóként az a legkellemetlenebb, hogy a cikk nem szenvedélyes vádirat vagy földbe döngölő publicisztika, hanem tárgyszerű krónikája annak, hogy a Nagy Imre újratemetésén 26 évesen a szovjet csapatok kivonását követelő politikusból hogyan lett az az európai alapértékeket megtagadó, keleti fél- vagy egész diktatúrákat példának állító miniszterelnök, akiről Joschka Fisher volt német külügyminiszter ezt nyilatkozza:

Ő az egyetlen hatalmon lévő putyinista az Európai Unióban.

A miniszterelnök jelenlegi politikai megítélését és nemzetközi súlyát jól összefoglalja ez a bekezdés:

Miután jobboldali pártját sorazatos választási győzelmekre vezette, Orbán nagy tempóban központosítja a hatalmát, oligarcha haverokkal veszi körül magát, nem tűri az ellenvéleményt, szorosabbra fűzi a szálakat Moszkvával, miközben a nyugati politikai vezetők és a hazai ellenfelei kellemetlen párhuzamokat vonnak közte és az orosz Vlagyimir Putyin között.

Mindennél jobban mutatja, hogy a Nyugat milyen ijedten figyeli az orbáni Magyarországot, hogy több bekezdés foglakozik azzal, hogy Budapesten, a város arculatán fizikailag még mennyire nem látszik, hogy autokrata a rezsim, miközben a háttérben a kormány által zaklatott civil szervezetek várják a következő ellenőrzést. Szóval már annyira súlyosnak tartják az itteni helyzetet, hogy azon is csodálkoznak, hogy a rezsim kéznyoma nem látszik az utcaképen. Vagyis azt mondják, hogy néhol meglátszik, mert a náciszövetséges országot mentegető megszállási emlékművel külön bekezdés foglakozik.

Advertisement

A cikk mégsem szélsőséges, mert ezek után azonnal megjegyzi, hogy még Orbán legkeményebb kritikusai is elismerik, hogy az ellenfelei elhallgatattatásában sehol sincsen Putyinhoz képest, és hogy senkit sem zártak börtönbe azért, mert kritizálta volna a kormányt. Nincsen nyílt cenzúra sem, és nem akadályozták meg az internetadó elleni tüntetéseket, amiknek hatására Orbán vissza is vonult.

A több megszólalót felvonultató cikk megjegyzi, hogy Orbán hatalonmkoncentrációja még egyes konzervatív támogatóiban is ellenérzéseket keltett, mivel a miniszterelnök az embereivel töltötte fel a bíróságokat és ügyészségeket, és úgy változtatta meg az alkotmányt és a törvényeket, hogy az a pártjának kedvezzen.

Ablonczy Bálint, a Heti Válasz szerkesztője például ezt mondja Orbánról:

Úgy lépett fel, mint aki össze akarja békíteni a magyar politika két szembenálló oldalát, de amikor hatalomra került, azt mondta, hogy nem, most a jobboldal ideje jött el, itt az idő, hogy bosszút álljunk a baloldalon. Számára a politika harc. Én jobboldali vagyok, de leginkább emiatt az állandó harcra épülő logika miatt csalódtam ebben a kormányban.