Úgy, hogy pont ennyit ad rá a Parlament. Gyopáros Alpár képviselőnek ennyiért bérel lakást a Ház. Így megdrágul minden, ha kell számla róla?

Teljesen új rendszerben intézi a képviselők lakhatását a Parlament. Az aktuális országgyűlési törvény szerint ettől a ciklustól kezdve nem kapnak pénzt lakásra - ők maguk is belátták eszerint, hogy ez olyan volt, mint vodkát és autókulcsot bízni kamasz fiúkra - hanem a Parlament hivatala bérli ki nekik azt, amit felhajtanak.

A vs.hu kikérte az eddigi összesített adatokat: 27 képviselő jutott eddig budapesti lakáshoz az új szabályok szerint. A törvény megszabja, hogy mamimum 50 négyzetméteres lakás bérelhető - vagyis a jogszabály nem támogatja, hogy a vidéki képviselők a családjukkal együtt felköltözzenek - de fura mód azt is kiköti, hogy az nem lehet kisebb 35 négyzetméternél. És maximálva van az erre fordítható összeg, a képviselői tiszteletdíj negyedében, ami jelenleg 186 ezer forint. Nehezítás, hogy kell számla, és a Parlament kauciót nem fizet.

Megnézve a 27-eket, azonnal kiugrik, hogy a szép nevű fideszes Gyopáros Alpár egy Podmanicky utcai 40 négyzetméteres lakásért - nem, nem fogod kitalálni soha! - pont 186 ezret fizet! Ördogi egybeesés, hogy teljesen kimerítette a keretet, és a kiadó éppen ennél az árnál, a legnagyobb kifizethető összegnél állt meg. És még csak nem is 184 ezernél, hiszen akkor havonta egy egész kétezresről kellett volna lemondani.

Jellemző a magyar parlamenti képviselők mentalitására és a szégyenérzetre, hogy ha megnézed a vonatkozó törvényt, (110. paragrafus), az erre vonatkozó szakasz terjedelmileg leghosszabb része azt próbálja megakadályozni, hogy a képviselők a saját üzleti érdekeltségükbe tartozó cégtől vagy a közvetlen rokonaikról béreltessék ki a hivatali lakásukat plusz az irodát, mert olyan is jár, de az a választókörzet határain belül.

Advertisement

Gyopáros Alpár a lehetséges összeg kicentizésével jól fölément a környék piaci árainak. Gyors online kiadólakás-keresés alapján az 50 négyzetméter alatti-körüli tartományban - minden ilyen lakás nagyobb volt pár négyzetméterrel Gyopárosénál - nem tudtam 120 ezresnél drágábbat találni a Podmaniczkyben. Ezek a környék felsőkategóriás, majdnem újépítésű vagy felújított, teljesen felszerelt, modern lakásai voltak. Vagyis a képviselő a szokásos piaci ár minimum másfélszeresét pengettette ki a Parlamenttel.