Megint megmutattuk a világnak és a taplónyelvű többségnek: alaplé nélkül esszük, könnyedén, gyufatésztával, nemcsak a négy fal között, és ehhez senkinek semmi köze. Vagyis klassz volt a bajai halászléfesztivál. Ahol kiderült, hogy a Viszkis nem emlékszik a szökése napjára.

Irtó rég volt, amikor még a Magyar Narancs színeiben főztünk egy jót a bajai főtérre futó egyik utcában Déri Miklós fotóművésszel, itt volt az ideje ismételni. Ezúttal csak beugró voltam dr. Bodolai, a legendás jogász-újságíró-rádiós projektjében, aki a Tilos lenyűgöző, óriás rézbográcsa és az önfeledt részegség különböző fokozataiban ténfergő barátai társaságában fogadott.

Jó helyet kaptunk, közvetlenül ott, ahol a híd beér a Petőfi-szigetre, ráadásul szemközt Ambrus “Viszkis” Attila keramikus standjával. Ambrus kerámiái így egyben kifejezetten jól néznek ki, mármint annak, aki kedveli a mázas kerámiát. Ő maga a szokásos módon kisebb, mint a tévében, de nem kevésbé sportos. Viszont kiderült róla, hogy hálistennek nem foglya a saját legendájának. Bodolai doktor ugyanis gratulált neki, hogy pont 16 éve szökött meg romantikus-bravúros módon a Gyorskocsi utcából, lepedőcsíkokból csomózott kötéllétrán, ahol előzetesben tartották akkor már fél éve. De Ambrus tökre nem emlékezett, hogy évfordulója van. Bodolai nem Viszkis-mániás, csak aznap van a felesége születésnapja, ezért emlékezett az egészre.

Aki esetleg nem ismerné, a bajai típusú halászlé Pride-ja egészen speciális gasztrofesztivál. A résztvevők a kisváros centrumának összes utcáin főznek, így az ember bográcsok és mulatozó baráti társaságok erdejében vonulhat fel-alá sok tízezer társával együtt. Minden résztvevő alanyi jogon kap egy saját asztal-sörpad kombót, vizet, tűzifát és egy kis lábakon álló vaslapot, utóbbit azért, hogy azon tüzeljen, ne égesse szét az utcakövet.

Dr. Bodolai helyi haverjai mindent leszerveztek, így 8 kiló megpucolt, besózott pontyszelet és mérhetetlenül sok, álomfinom, házilag gyúrt gyufatészta várt minket. Arra nem volt időm, hogy beszerezzek vagy fogjak pár ízesebb kiegészítő halat, és rámenjünk a szuperlére, így nem volt sem csuka, sem törpeharcsa, sem márna, sem jászkeszeg, az elképzelhető legalapabb módon kizátólag pontyból főztünk. De végül is nem baj ez, egy ilyen demonstratív eseményen direkt jó, ha az ember direkt a leghétköznapibb halászlevével vonul fel, megmutatandó a világnak, hogy attól, hogy nem passzíroz össze rengeteg bőrt és szálkát sűrű iszappá, a hétköznapokban is pont olyan jó vagy rossz tagja lehet a társadalomnak, mint bárki más.

A paprikát sem én vittem, hanem Bodi egyik barátja szerezte be, nagy riadalmamra boltban. Így derült ki, hogy már nemcsak a Tesco legdrágább saját márkás paprikája használható alkalmilag a rendes házi paprika pótlására – a bajai lé sokkal kényesebb a parika minőségére, mint egy szegedi vagy egy pörkölt –, hanem több más bolti is, például az a déli határ mentén termelt, amit a Nagycsarnok melletti Ázsia-boltban vett az emberünk.

A halászléfesztiválban az a legfurcsább, hogy van zene is 3 színpadon, és mégsem lép fel soha Baja popfenoménja, a Sugovica Cseh Tamásba oltott Damon Albarnja, vagyis Szabó Benedek. Pedig mennyire más lett volna, ha a Komár László-imitátor helyett ő énekel a főtéri nagyszínpadon, mondjuk ezt a slágerét:

Vagy ezt:

De Szabó Benedek Hollandiában volt, a fesztiválon meg maradt a borzalmas zenei kínálat, amiből a legérdekesebb mindenképp a Wellhello volt, az be is szippantotta a gyerekeimet.

Advertisement

Baján ezen kívül nem nagyon történik semmi, de ez a jó benne: a sok ezer baráti társaság ott mulat egymás mellett, főznak, beisznak, esznek egy jót, megkóstolják a szomszéd főztjét, aztán elégedetten hazatántorognak.

Pontosan ez történt velünk is.

A legvadabb esemény az volt, hogy megjelent az asztakunknál Ikotity István LMP-s parlamenti képviselő és a felesége, akik Bodolai doktor haverjai, és egyáltalán nem derogált nekik kamuból elöblögetett használt tányérből halászlézni. És ez ott helyben nem lepett meg senkit.