Egy régi, kifulladt filmes franchise felélesztése mindig kockázatos, úgyhogy amikor hallottam, hogy újabb Jurassic készül, csak fogtam a fejem, és csóváltam is, hogy jaj ne. A Jurassic World nem ér az eredeti nyomába, nem is akar, és tele van nevetséges elemekkel. De ezért működik.

Innentől kezdve spoilerek.

Persze az eredeti Jurassic Park is tele volt mókás momentumokkal, de a Jurassic World kifejezetten komikus lett: már nemcsak szafarizni lehet a parkban, hanem a gyerekek triceratopszbébiken lovagolhatnak, egy óriási tengeri szörnyeteg úgy ugrál ki a vízből, mint a kardszárnyú delfinek a Sea Worldben, a film macsója, Chris Pratt pedig foglalkozása szerint dinó-, pontosabban szólva raptoridomár. Komolyan: kézjelekkel irányít egy raptorfalkát.

A két film alapfelállása hasonló – a dínós vidámparkban elszabadul a pokol –, de a Jurassic World nyilvánvalóan nemcsak óriási főhajtás az eredeti előtt, hanem tele van csomó vicces kikacsintással is. Ezenfelül mentalitásában is más, egyrészt komolytalanabb, sőt a végére kifejezetten röhejessé – szórakoztatóan röhejessé, de erről később – válik. Másrészt az eredeti elsősorban arról szólt, hogy nem érdemes az anyatermészettel baszakodni, mert ő az erősebb. A Jurassic Worldben az anyatermészetet megzabolázták, konkrétan vásári látványosságot csináltak belőle, miközben alázatról papolnak. Itt nem a természet erejével kell szembenézni, hanem az emberek saját legrosszabb tulajdonságaival, a kegyetlenséggel és vérszomjjal felruházott mesterséges dínómutánssal, a félelmetesen intelligens Indominus Rexszel.

A film egyik legkirályabb, habár kicsit szájbarágós hasonlata ez: az Indominust azért hozták létre, mert az emberek pár év alatt ráuntak a sima dinoszauruszokra, még a T. Rex sem hozza már lázba őket. Úgyhogy az anyagi érdekek azt diktálták, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelően egy még nagyobb, még tüskésebb, még több fogú, még gyilkosabb szörnyet csináljanak, nem törődve a következményekkel. Ismerős? Ráadásul az egészre rájátszik a film egyik legszórakoztatóbb karaktere, a fanboy, aki Jurassic Park-os pólóban ül az irányítóközpontban – ez a film világán belül elég beteg dolog –, és folyamatosan a mai, minden korábbinál felelőtlenebb dinóparkvezetőkön mérgelődik, és kongatja a vészharangot.

Engem meglepett, de örültem neki, hogy a film ilyen önironikus, és nem is próbál több lenni annál, ami. A történet kiszámítható, a karakterek bődületes nagy sablonok a lelkes kisfiútól a geci katonán át, a picsás, de bátor főhősnőig. Még a főmacsó, Chris Pratt is borzasztóan klisés, nem, tényleg nem egy Dr. Ian Malcolm, de ezen pörögni olyan, mintha azon hisztiznénk, hogy az új Star Wars főgonosza nem lesz annyira menő, mint Darth Vader volt. Nem lesz.

Viszont a film vége – de itt most tényleg óriási spoiler következik – annyira elképesztően nevetségesre sikerült, hogy nem tudtam nem imádni. Az Indominust senki-semmi nem tudta elkapni, az idomított dínókat is a maga oldalára állította. Viszont az utolsó összecsapásnál Chris Pratt mégis visszahozza a raptorokat a jók közé – a bizalomnak és a dinoszauruszok beható ismeretének hála –, akik parancsszóra nekiesnek a gonosz mutánsnak, de ami a fő: a harcba más jó dinók is beszállnak! Többek közt a direkt e célból szabadon engedett T. Rex is. Az ember-dinó koalíció így győzedelmeskedik is a szörny felett, utána meg mindenki megy a dolgára – ahelyett, hogy egymás torkának esnének –: a T. Rex a sziget királya lesz, az emberek pedig elhúznak a vérbe, miután sokadjára is megtanulták, hogy a dinoszaurusz nem játék.

Majd csak elfelejtik megint.

[a filmet mától vetítik a magyar mozikban]