Mi történik, ha egy közepes méretű amerikai újság kiteszi weboldalára Amerika talán leghíresebb seggét, azzal a kimondott céllal, hogy megroppantsa az internetet? Ha semmi, az csak azt jelenti, hogy a háttérben valaki nagyon-nagyon jól dolgozott.

A probléma a weboldalak drámaian eltérő méretéből fakad. Netezgetve nincs nagy különbség egy Gawker-címlap vagy a haverunk blogja között, de a háttérben – amit angolul backendnek hívnak, és ami a történet szempontjából előnyösen segget is jelenthet – a különbség ég és föld.

Advertisement

Paul Ford programozó és esszéista (egyébként a tavalyi év egyik legjobb cikkének szerzője) írta meg a kívülről láthatatlan háttérmunka történetét, amivel Greg Knauss szerverszakember felkészítette a fotókat publikáló Paper magazint a globális léptékű kukkoló-özönvízre.

Akit érdekelnek a műszaki részletek, Ford cikkében elolvashatja őket, aki azonban szerencsére nemcsak programozó, hanem író is, így remek hasonlattal a szerverek méretezéséhez egyáltalán nem értő embereknek – mint például nekem – is leírta a problémát:

  1. Egy tipikus kis weboldal olyan, mint egy autó, amit a kereskedésben vásároltunk. Megadhatjuk a színét és kiextrázhatjuk, de a műszaki hátterébe nemigen nyúlhatunk bele, és erre nincs is szükség, mert az idő nagy részében gond nélkül elvezetjük – bármilyen műszaki felkészültség nélkül –, ha pedig mégis elromlik, megcsinálja egy szerelő.
  2. Egy közepes méretű oldal, mint mondjuk a Paperé, olyan, mint egy zenekar turnébusza. Egy kész termékből készült, de sok részletében személyre van szabva: vannak benne tévék, fotelek, kokainos fiókok. A saját kocsinkkal ellentétben a turnébuszt nem a zenekar tagjai vezetik, hanem megfizetnek egy profi sofőrt.
  3. Egy óriási webes platform – mint a Facebook vagy a Twitter, de méretében a Cink alatt futó Kinja is bőven ez a kategória – olyan, mint egy utasszállító repülőgép: hatalmas, nagyon drága, bonyolult, szakemberek garmadája által működtetett, specializált jármű. Folyamatos odafigyelést kíván, apró hibák is katasztrofálisak lehetnek, cserébe rengeteg embert tud nagyon gyorsan elszállítani.

Kardashian seggének bemutatásához a Paper azt kérte, hogy néhány napra a buszból Boeing legyen. Knauss remek munkát végzett, bár első körben nem is volt rá szükség, mert Kardashian a fotót saját instagramjára tette fel, azzal meg a Facebooknak kellett foglalkoznia – ők pedig láttak már viharosan népszerű dolgokat az interneten.

Advertisement

Másnap azonban előkerült a másik kép, amin Kardashian elölről látható, és ezt már nem tehette fel az Instagramra, mert az ottani tartalmi szabályzat csak segget enged, szeméremtestet nem. Knauss rendszerére itt szakadt rá a világ: Kardashian végre belinkelte a Papert. Minden működött, a néhány nap alatt érkezett 30 millió látogatóval gond nélkül elbírt a rendszer, ami nem is csoda, mert Knauss a biztonság kedvéért óránként 30 millió elbírására tervezte.

A probléma persze sokkal érdekesebb, mint egy amerikai nő segge. A Paper tudta, hogy atombombát dob az internetre, de bármelyik kis weboldallal megtörténhet, jellemzően váratlanul, hogy egy posztját felkapja az internet, és őrületesen népszerű lesz. A kis weboldalak ilyenkor azonnal beszakadnak, a rengeteg kíváncsi látogató meg mehet máshová. Ha valaki egyszer megcsinálja a Knauss munkáját automatikusan elvégző robotot, attól tartok, elég sok pénzt fog vele keresni.

[a szerverek felépítésének folyamatábráját Greg Knauss rajzolta]