Az USA legnagyobb független online médiacége, a Cink mögötti Gawker Media most világszerte maradandó nyomot hagyna az interneten. Rengeteg magyarral, felerészt Budapestről.

A riport a Forbes Magyarország 2014. októberi számában jelent meg, a Gawker-alapító Nick Dentonnal készített interjúval együtt.

A Gawker eleinte egy blog volt Amerikában a sok közül, egyetlen alkalmazottal, aki gyorsan lelécelt az anyai ágon magyar származású tulajdonos, a Londonban született Nick Denton nyomása elől. Rosszul tette: a médiabirodalom már nyolc külön netes oldalt számlál, és havi 120 millió olvasójával a legnagyobb független, egyik nagy tévé- és médiahálózathoz sem tartozó amerikai internetes médiacég.

De azok az amerikai turisták, akik a budapesti Szent István-bazilika körül botladoznak a térköveken, és otthon a Gawkerhez tartozó harcos feminista Jezebelt vagy az autós Jalopnikot olvassák, nem tudják, hogy ennek a technikai hátterén épp e budapesti tér egyik sarkán dolgoznak. Igaz, más sem tudja, hogy itt írják a magyar techsztori következő fejezetét. Pedig itt van a Gawker-csoport egyik bázisa (a másik meg New Yorkban), és a Denton kezében lévő magyar leánycég és a negyven alkalmazott a Preziével vagy a Ustreamével simán összemérhető, kétmilliárd körüli éves forgalmat csinál. Nem véletlen, hogy mostanra ugyanazokért a programozókért versengenek.

Átjött az Index-csapat

Az egykor újságíró, korábban Budapestről is tudósító Denton a 2000-es évek elejére már megcsinálta az első dollármillióit a Szilícium-völgyben: a First Tuesday fejlesztő-befektető találkozókat szervezett, a Moreover üzleti felhasználóknak gyűjtött híreket. 2005-ben vetette fel budapesti ismerőseinek, Orosz Péternek és Szily Lászlónak, hogy az egyre inkább felfutó Gawker fejlesztésének egy részét Budapestre hozná. Orosszal a saját New York-i házibulijában találkozott, az akkor indexes szerkesztő Szily László pedig egyetemistaként az asszisztense volt, amíg Denton Budapestről tudósított.

Advertisement

A két magyar ajánlott pár kontaktot, majd szerveztek egy házibulit, ahol Nick és néhány vezetője pesti programozókkal, dizájnerekkel találkozott. „Egy kanapén ülve órákon keresztül nyomatták a terveiket, hogy mit kéne majd csinálni, én meg mentem volna vissza a buliba” – emlékszik vissza a partifaktorra Kéki Balázs, az Index egykori vezető fejlesztője. Ő lett az első budapesti fecske. Az Index-szál jelentős maradt: a nagy startupbumm előtt a portál számított az egyik legmenőbb programozói munkahelynek, ők próbálkoztak leginkább a webkettes ügyekkel. Az első tíz ember vagy közvetlenül onnan jött át, vagy korábban dolgozott ott valamikor.

Eleinte semmi struktúra nem volt, Denton még 2002-ben iroda nélkül vágott neki az egésznek, nehogy elvárásokat fogalmazzanak meg felé. „Négy programozó, egy rendszergazda meg a tech-részért felelős Tom – sorolja fel Kéki a teljes globális techcsapatot. – Aztán lettünk itt ketten-hárman, kis iroda Újlipótban, ilyesmik.” A hierarchia a növekedéssel is lapos maradt, a munkamódszer pedig erősen informális.

A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az egyre szaporodó New York-i és budapesti kollégák ne csak úgy eldolgozzanak egymás mellett. „Nehezen találtuk meg a kommunikációs csatornákat, időnként mindkét iroda úgy érezte, hogy kihagyják valamiből. Évekig tartott, hogy annyit beszéljünk, hogy ez az érzés elmúljon.” Ehhez az kellett, hogy két óriási kijelzőn keresztül folyamatos videókapcsolat legyen a két iroda között, ami abban a pár órában fontos, amíg Budapesten még, de New Yorkban már dolgoznak. A kétközpontúságot a gyakran ide-oda utazó stábokkal nem volt egyszerű fenntartani, de nem véletlen, hogy Denton nem a tengerentúlon tartott fenn inkább egy kétszer akkora irodát. „Ott a válság előtt a bankok, azóta meg mindenféle startupok szívják el a jó embereket, és ha a bérköltség két-háromszoros különbség, az irodafenntartásé tízszeres. Jó ideig egy klasszikus médiacég voltunk, aminek a tech-részébe nem akartak sokat feccölni" – mondja Kéki. Aztán gyorsan nagyot fordult a szekér.

Rendbevágnák a kommenteket

Akik a letűnt Gutenberg-galaxis míves újságcikkeit siratják, a kattintásvadász cikkek mellett a gyakran teljesen értelmetlen, jobb esetben simán csak befogadhatatlan hozzászólás-cunamikra szoktak mutogatni. Denton az első jelenségre ügyesen ráült, és a korábbinál még több pénz keresett a Gawker-birodalom blogjaival, a kommentekkel azonban ő is kezdeni akart valamit. Négy éve saját rendszert fejlesztettek erre, ami olyan jól sikerült, hogy új irányt adott neki.

Advertisement

„Több cég is megkeresett minket, hogy hadd építsék be magukhoz. Próbáltunk ilyet csinálni azzal a felkiáltással, hogy majd lesz rá valami üzleti modell, de sosem jutott el odáig, hogy bárki használja. A visszajelzések viszont olyan jók voltak, hogy arra jutottunk, inkább használja mindenki a mi teljes szerkesztőségi rendszerünket, ne csak a kommentrészt akarják belőle” – foglalja össze Szász Péter, a budapesti iroda ügyvezetője a Kinjának keresztelt rendszer születését. (A Kinja nevét viseli a magyar leánycég is.) Denton megérezte a pénzszagot, és hamarosan arról kezdett beszélni, hogy médiacégből technológiai vállalattá alakulnak át.

„Gondolom, sokkolni akarta az újságíróit – mondja Szily. – Ezt azért elég kényelmes egy őrült menő médiacég pozíciójából mondani, nem pedig savanyú a szőlő alapon.” Szily szerint az az egyszerű igazság is bejátszik a képbe, hogy a technológiai cégeket azonos bevétel mellett többre értékelik, mint a médiacégeket, más az iparági szorzó. Denton azonban nem az eladásra játszik: komolyan gondolja, hogy megoldaná az internetnek azt a kommentproblémát, amit még a YouTube- és Facebook-méretű óriásoknak sem sikerült. A Kinja logikájának lényege, hogy nem időrendben kerülnek egymás alá a hozzászólások, függetlenül attól, hogy trágárkodás vagy értelem lakik bennük, hanem az újságíró vagy a Kinja-motort használó felhasználó szűrheti és rendezgetheti őket értelmes szálakba. (Ez persze borzolja is kicsit az Amerikában bejegyzésenként fizetett újságírói idegeit, akiknek így a cikkek utóéletével is törődnie kell, de az értelmes író-olvasó interakcióért indított forradalom mindenkitől áldozatokat követel.)

„Az utóbbi pár évben egyértelműen ez érdekli jobban, mint a konkrét blogok, amik még mindig a pénzt hozzák. Amikor öt éve elment egy főszerkesztője, Nick fél évre átvette az oldalt. Ez most már elképzelhetetlen lenne” – tartja Kéki. „Nem az a cél, hogy csináljunk valamit, fújjuk fel és adjuk el egy nagy cégnek, mert ezt már végigjátszotta Nick. Most végig akarja vinni, és meg szeretné csinálni normálisra” – teszi hozzá Szász.

Advertisement

Az, hogy a blogok eközben termelik a pénzt – ironikus módon amióta tech-cégnek deklarálták magukat, még szaporábban –, kényelmes helyzetbe hozza a fejlesztőket. „Nem kell befektetőt bevonni, nem kell azon izgulni, hogy az egész egy év alatt kiforrja magát, lehet nyugodtan építkezni” – mondja Kéki. Még van hova: egyelőre nem olyan felhasználóbarát a rendszer, mint szeretnék, érződik rajta, hogy eddig olyanok használták, akiknek muszáj volt, és pénzt kaptak érte (Denton saját újságírói). A cél viszont az, hogy a vevőikkel kapcsolatot kereső, saját tartalmakat publikáló hirdetők és mindenféle tematikus hobbioldalakat indító mezei felhasználók is önszántukból nyúljanak majd a Kinja után.

Szászék most fél-egy évet mondanak arra, mikor fog ez a szándék a terméken is látványosan érződni, a legutolsó időkig alig tízfős iroda viszont két év alatt negyvenfősre duzzadt körülöttük. Hamarosan az Andrássy útra költöznek, ahol egy komplett épületet bérelnek ki tíz évre, az egykor a saját irodától is ódzkodó Denton New York-i főhadiszállása pedig a SoHóból az Ötödik sugárútra tart. A két városban összesen már 280-an vannak. Orosz Péter nyugtalanul kever egyet a kávéján, ahogy kimondja: már a vállalat kultúráját is le kell írni egy papírra, sőt van rá egy külön ember, hogy leírja. „Eddig aki idejött, pontosan tudta, hova jön, mert a haverunk. Most már sokan hirdetésre jelentkeznek.”

Mi több, horrorok horrora, szeptemberben már egy szervezeti diagramnak is születnie kellett. Nemcsak Budapest miatt szerepel sok magyar név rajta: a New York-i irodát ekkor meglátogató szerzőnk már a bejáratnál régi ismerősbe botlott: Hausel Péterbe, a cég – időközben a Netflixhez távozott – technológiai alelnökével. De összefutott az ex-indexes, legutóbb a nol.hu átalakításán dolgozó Szabó Gergővel és a Kreatív magazin által a 25 legkreatívabb magyar közé sorolt Illés Etele dizájnerrel, aki minden nagy magyar netes oldalnak rajzolt már címlapot, mielőtt a budapesti iroda érintésével néhány hónapja szintén a New York-i központban landolt.

(Közreműködött: Csuday Gábor/New York)

Nem csak tech

Budapesten nem csak programozók, de szerkesztők is állomásoznak, amit a véletlen szült: az Index autós oldalát, a Totalcart elhagyó Orosz Péter már jóval azután dobott egy emailt Nick Dentonnak, van-e munka a környékén, hogy a tech alapcsapatot segített összeszedni neki. Csináltak neki munkát: először a kütyüs Gizmodo, aztán az autós Jalopnik szerzője lett – angolul, itthonról. Évekkel később a New York-iak elgondolkodtak rajta, mi lenne, ha kiterjesztenék az Orosz-modellt: azóta már öten szerkesztenek a blogokra Pestről. Nekik amellett, hogy gyorsan beleszoktak az amerikai angolba, külön előnyük, hogy mire az amerikai keleti parton felkelnek, már tele tudják tárazni a szerkesztőségi rendszert ottani idő szerint reggel elsüthető posztokkal.

A budapesti szerkesztőség ékköve azonban a Dentonnak Szily által beizzított Cink.hu, amelynek a főszerkesztését tavalytól az Origo éléről távozott Gazda Albert vett át (Orosz pedig szerző mellett lapigazgató lett). Az oldalt amolyan tét nélküli, kísérleti szájtnak szánták, amelynek az volt a célja, hogy ténylegesen mindentől független hangként, sajátos bejegyzésekkel produkáljon némi releváns forgalmat, cserébe a technikai újításokat ezen a kisebb és teljesen hirdetések nélküli oldalon tesztelhessék, ne a milliós látogatottságú amerikaiakon kelljen élesben kísérletezni. Ami itt működik, az két napon belül az összes nagy oldalon is élesbe kerül. Az is fontos segítség, hogy miközben a budapesti és a New York-i iroda fejlesztőlétszáma nagyjából kiegyenlítődött, a Cink előtt Budapesten csak egy-két tartalmi munkatárs volt, az oldal beindulása óta viszont a programozók a szomszéd szobából kapnak gyors visszacsatolást, amikor egy-egy új funkció a rendszerbe kerül, nem pedig elképzelniük kell, hogy nézhet ki egy újságíró.

Ha kíváncsi vagy még valamire, kérdezz itt a budapesti Gawker dolgozóitól, válaszolunk, amire tudunk!