A szombat éjjel megvert szegedi lányt hétfő délelőtt műtik-műtötték, a róla készült fotót – az engedélyével – a keresztanyja tette ki facebookra. Megszólalt az ügyben a barátja is.

Ezt írta:

Csak remélni tudom, hogy elkapják őket. Iszonyú rossz érzés, hogy hiába próbáltam a barátnőmet védeni, nem bírtam a négy nehézfiúval.

Küzdöttem, próbáltam védeni magunkat, de kevésnek bizonyultam, bárcsak elérhettem volna, hogy én kapjam mindazt, amit kedvesemnek és a testvérének okoztak (függetlenül attól amit kaptam is es adtam is vissza), csak hogy megvédhessem őket. Sajnos nem ez volt az első és bizonyára nem is az utolsó ilyen dolog, ami velem történt, gyermekkoromtól egészen ez ideig. Eleve meglepett, hogy nőt egyáltalán megütöttek. Nemhogy egy 110kilogrammos erős férfi egy 45 kilogrammos fiatal törékeny lányt.

Itt Magyarországon úgy tudtam, hogy nem így nevelik az embereket, ahogy engem sem erre neveltek a szüleim. Külön szomorú, hogy az újsagírók is igen hiányosan hozzák le a történetet. Kihagyva a leány további sérüléseit és a testvérén bekövetkezett sérüléseket is beleértve. Több újságban is. Külön köszönöm, hogy ilyen sokan velem vannak, mind Magyarországon és mind nem Magyarországon élő emberek, akik úgy érzik, hogy az ilyen jellegű támadásoknak nem kellene megtörténnie senkivel sem!

A lány, félvér barátja és a testvére hazafelé tartott a Partfürdőn rendezett Wake Up Color fesztiválról, amikor megtámadták őket. A fiúnak azt ordította egy fekete ruhás alak, hogy takarodjon az országból. A lány próbált közbelépni, mondta, hogy barátja Magyarországon született, itt is nőtt fel, mire őt kezdték el verni. Aztán a támadók elfutottak.

Mindhárman megsérültek, a két fiú is, a lány súlyosan, a száját össze kellett varrni, arccsontját szilánkosra törték, fémlemezt kell beültetni. A rendőrség közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

A lány ezt üzente:

via 444