Ahogy Magyarországon néhány évente végighömpölyög a Duna Évszázados Árvize, úgy Amerika keleti partjára néhány évente lesújt az Évszázad Hóvihara – jelenleg épp New York-ra. Az egyik ilyet kataklizmikus csapadékpokalipszist volt szerencsém a helyszínen átélni, és – magam sem tudom, hogy, de – túléltem.

Behavazott tájra ébredtem 1993. március 13-án a Maryland állambeli Rockville-ben. Ez Washington egyik elővárosa, és azért itt ébredtem fel, mert a szüleim a szomszédos Bethesdában dolgoztak, a Nemzeti Egészségügyi Intézetben, én meg 12 éves voltam. Nagyon nem örültem. Persze nem azért, mert esett a hó – annak nagyon – hanem azért, mert szombat reggel tette.

Advertisement

Azért nem örültem az időzítésnek, mert az amerikai hóesésekben az a legjobb, hogy nem kell iskolába menni. Amerika keleti partján simán esik minden télen a hó, ennek ellenére komikusan nincsenek felkészülve annak kezelésére, és ahogy most, 23 évvel később, New York-ban lényegében leállt az élet, úgy 1993-ban Washingtonban is leállt. Az iskolába járást azért érinti, mert a nagy elővárosi távolságok, az elfoglalt szülők, és a tömegközlekedés szinte teljes hiánya miatt a gyerekek zöme iskolabuszokkal jut el az iskolába, azok pedig nem tudtak járni a hóban. Hogy miért, azt sose tudtam megfejteni.

Még több hó

A hó zöme szombaton és vasárnap esett le, a barátaimmal rohangáltunk és szánkóztunk a lakótelepen, én közben azon lamentáltam, hogy miért nem két nappal később történt mindez. Hétfő reggel már kora reggel fent voltam, árgus szemekkel néztem a helyi tévéadót, ahol mindig bejelentették, hogy a havazás miatt elmarad-e az iskola. Március 15-én hétfőn elmaradt! Mondjuk a dátum miatt akkor is elmaradt volna, ha Amerika helyett épp Magyarországon lakunk, úgyhogy ez fél pont, de akkor is.

Advertisement

Március 16-án kedden is elmaradt! Teljes győzelem. Aggódva néztem az egyre olvadó havat.

Március 17-én szerdán már nem maradt el, mert addigra teljesen elolvadt a hó, és ekkor vágott igazán mellbe a vihar kegyetlenül rossz időzítése: ha képes lett volna két napot késni, lényegében az egész hét elmarad, és talán még a pénteket is kiadják akkor már, és KILENC NAPIG NINCS SULI, ami 12 évesen nagyjából a legjobb dolog, ami a világon történhet.

93¢

A vihar egyik folyománya az volt, hogy a helyi Mekiben a normális 1 dollár 99 centről néhány napig 93 centre leakciózták a dupla sajtburgert. Én akkoriban egyáltalán nem jártam Mekibe – egyrészt az anyám és a nagyanyám főzött, másrészt volt az iskolában menza, harmadrészt nem volt pénzem, mert egy 12 éves gyerek voltam, negyedrészt nem volt kocsim, amivel elmehettem volna a Mekibe –, de a különleges alkalomra tekintettel anyámmal talán háromszor is éltünk az akciós szendvicsek nyújtotta különleges vacsora lehetőségével. Hazavittük őket, és tányérról fogyasztottuk el.

A dupla sajtburger olyan, mint a sima sajtburger, csak két húspogácsa és két szelet sajt van benne. Elég jó volt.

Hát ilyen egy apokaliptikus amerikai hóvihar.

Fotó: AP Photo/Seth Wenig (nem engem ábrázol 1993-ban, hanem a hétéves Sofiát Brazíliából tegnap)