Sergio Cattani kommentolta oda ezt a nagyon jó kis Oroszország-összefoglalót Szily mai tusványosos jegyzete alá, én meg reblogolom, mert sok érdekes tudást és állítást tartalmaz.

Orbán az alábbiakat hagyja figyelmen kívül, amikor a putyini rendszer egyes elemeit kezdi átemelni a kormányzásába:

  1. Geográfiai, gazdasági és politikai térben teljesen máshol helyezkedünk el, mint Oroszország, és Putyinnal szemben neki messze nincsen olyan kiterjedt eszköztára, hogy keresztülvigye a saját akaratát. Putyinnak az első két elnöki ciklusa alatt nagyon is figyelembe kellett vennie a Nyugat reakcióját minden egyes belpolitikai lépésére, éppen ezért folytatott amolyan "nyugati nyitást" azokban az időkben. Azt vétette szem elől, hogy hiába mutat nyugatiasságot külpolitikai síkon, ha teljesen "nyugatiatlanul" kormányozza az országát, ezt pedig a Nyugat nem fogadta el, és szépen lassan leépültek a bilat kapcsolatok, nagyjából az első gázháború (2006) óta újra eszkalálódó hidegháborúról beszélhetünk, ami mára nyílt konfliktusokba csapott át, főleg Ukrajnában. Ha Orbán azt gondolja, hogy egy moszkványi országgal, moszkványi és pityernyi gazdasággal, a NATO és az EU tagjaként akár csak a töredékét is meg tudja valósítani annak, ahogyan Putyin ledarálta a belső ellenzékét és a civil szférát odahaza, akkor nagyot téved, és egyáltalán nem okos.
  2. Putyin egy nagyon markáns vezérfonal mentén csinálja azt, amit az elmúlt másfél évtizedben, az pedig Oroszország visszaemelése a világpolitika porondjára, amit a SZU szétesésével és a jelcini agónia során teljes mértékben elveszített. Csak jelzem, hogy ez sikerült neki, az más kérdés, hogy ezért az orosz társadalom, a demokrácia, a kisebbségek mekkora árat fizettek. Ellenben azzal, hogy gazdaságilag nem hajtotta végre a szükséges reformokat, és sutba dobta Illarionov liberális reformját, megint elvette magától azt a lehetőséget, hogy sokáig tudjon tartani olyan védvonalakat, amik most például a nyugati szankciók miatt erőteljesen inognak. A nagy hatalmi újjászületés hevében figyelmen kívül hagyta a SZU szétesését (is) okozó rákfenét, a versenyképtelen és elavult orosz gazdaság megreformálását - ezen a fronton nagyjából semmi sem történt országlása idején, főleg ha összevetjük, hogy szociális és más síkokon az olajdollárokból mekkora strukturális változtatásokra volt képes. Orbánnak nincsen ilyen jellegű bizonyítási kényszere, és ebben Szilyvel egyetértek (és ha jól értelmeztem, Gazdával is), miszerint a putyini retorikát leginkább a saját hatalmi centrumának erősítésére adaptálja, és egyszerű erőmegtartást szolgál, semmint valamilyen nagyobb és tartósabb érdeket. Ebből a szempontból tényleg veszélytelen ez a "tusványosi fordulat", de ha komolyan gondolja, hogy hasonlóképpen tud keresztülvinni egy irányított demokráciát egy európai országban, ahogyan azt Putyin tette Oroszországban, akkor olyan falakba ütközhet, amiket sem megmászni, sem lerombolni nem tud. Klasszikus "kisország-dilemma", ahol az aktuális autoriter jegyeket mutató vezető rendre alábecsüli a külső környezeti kényszereket.
  3. Putyin népszerűségének nagyjából 30%-a propaganda eredménye, a maradék valódi teljesítményt takar: az oroszok egyszerűen tényleg jobban élnek, és Oroszország valóban jobban teljesít. Ezzel szemben Orbán rendszere fordítottan épül fel, és hiába népszerű a miniszterelnök, ha ezt az arányt nem tudja záros határidőn belül megfordítani, szükségszerűen bukni fog. Ehhez viszont Szily Harmadik Pontja kell, amiket csak nyomokban találni a NER-ben. Itt tanulhatna Putyintól, mert 2007-ig egészen elképesztő reformokat tolt át Oroszországban, hihetetlen ütőképes gondolkodókat állított csatasorba a saját oldalán, és ennek vannak eredményei. Orbánéknál messze nem látom a strukturális változást, hiába mondja, hogy munkaalapú társadalom, ésatöbbi, valójában az egész kormányzása ad hoc épül fel, és csak hónapokra tervez előre, ez pedig jól látszik a törvényhozási munkájukból is.

Összességében egyáltalán nem a tartalma miatt fontos ez a tusványosi beszéd, hanem sokkal inkább azért, mert megvilágítja, mennyire koncepciótlan az egész rendszer felépítése, ami – és most örülhetnek a liberálisok – azt hordozza magában, hogy közel nem lesz annyira tartós, mint Putyiné.