A Millenárisan megnyitott a szezon szenzációja, az új, hatalmas játszóház. A koncepció megdöbbentő és nagyon bátor: a játszóházat keverték a játékteremmel. Négy (!) gyerekkel mentem letesztelni, zugpiálás lett a vége.

Itt van végre Szanfranciszkó, olyan új játszóház nyílt Budán, ahol még 3D-ben is lehet printelni - jött a hír, én pedig azonnal izgalmi állapotba kerültem.

Talán hatalmas szójacsírákra kell felmászni, hogy a világpolgári közép gyermekei vegyszermentes bulátahalomba vethessék magukat a natúr, kezeletlen fair trade fából ácsolt mászókáról? Hogy aztán a legmodernebb technika segítségével élhessék ki a kreativitásukat? Mi lesz itt, a Nyugati Part fog Budára emigrálni?

Nyilvánvaló volt, hogy ezt meg kell nézni. Annál is inkább, mert a játszóház magát a Millenáris Fogadóépületét foglalta el, vagyis itt tényleg nem csecsemőkakival gurgáznak plusz már a neve olyan, amire az ember szíve szerint kiküldene egy bombázórajt - Millipop Mosolygyár - plusz azt pletykálták, hogy még a Simó Gyuri is benne van, mármint a volt narancsos majd T-csoportos szupermenedzser majd Bajnai-kommunikátor Simó. (Azóta megkérdeztem, nincs benne, csak bérlő, az övé ugyanis a 3D-s vállalkozás. Maga a játszóház Molnár László érdekeltsége.)

Két saját és két kölcsönvett, 9-12 éves gyerekkel indultam neki.

A recepció egyelőre úgy néz ki, mintha egy Nemzeti Dohányboltban lennénk, mármint nem annyi a cigi, hanem annyira kietlen, a polcokon pedig néhány furcsa termék sorakozik, matricák meg hasonlók, de ezeknek később igen nagy jelentőségük lett.

Rövid, szokásos gyerekvetkőztetés után - mintha egy beamfetaminozott, 16 karú polippal birkóztam volna - máris ott ámultunk a Fogadóépület nagytermének közepén.

Hatalmas tér, óriási, könnyűszerkezetes mászókarendszer, egyszerre tizehat szülő baszkurál okostelefont, a háttérben meg mintha Las Vegas fényei villognának - tényleg csak bámult az ember, mint a háromseggű pap a nadrágboltban.

Aztán lehiggadtunk, és kik-ki ment a dolgára. A gyerekek üvöltve eltűntek a mászókomplexum egyik bejáratán, én pedig elindultam körbenézni, a bal zsebemben egy doboz hideg sörrel, amit Tamástól, a kölcsöngyerekek apjától kaptam útravalónak.

Advertisement

Nem kellett sokat járkálnom, hogy leessen az állam. A Millipop jól belátható terében ugyanis azonnal feltárult a Koncepció. Előzetesen nem értettem, hogy egy vélhetően ennyire drága helyen, Bel-Buda közepén, egy ismert épületben hogy lehet gazdaságosan működtetni egy játszóházat. Nem véletlen, hogy a nagy alapterületű konkurensek, mint mondjuk az Eleven Park, külterületi plázákban és hasonló, olcsóbb helyeken telepedtekek meg.

A választ azonnal megkaptam: játszóházat valószínűleg nem lehetne fenntartani ennyire elit helyen, ezért a della végett belepakoltak egy játéktermet is. A világért sem akarnám itt a moralizáló biohuhogót játszani. Én szeretem a játéktermeket, de nemcsak így felnőtt fejjel, gyerekkorom egyik fontos színtere volt például az a Szövetség utcai játékterem, ahová suli után annak ellenére évekig eljártunk Froggert meg azt a helikopterről lövős és bombázós játékot játszani, hogy a cigánygyerekek rendszeresen elszedték a fele pénzünket, amit én egyfajta kifizetendő adónak tekintettem, és azzal együt szerettem a helyet. Szóval nekem semmi bajom a játéktermekkel, de úgy tapasztaltam, hogy a szülők többsége pont azért viszi játszóházba a gyerekét, hogy az ne a telefonját baszkurálja. Itt meg mi volt az első gép, amit megláttam? Egy kétszeres emberméretű Fruit Ninja!

Ilyen lehet a Modern Szülő Rémálma: egy irreálisan nagyra nőtt mobilapplikációs játék. És nem egy ilyen van, hanem az egyik sarokban jó tucatnyi nagy, villogó játékgép plusz még egy-kettő szétszórva a nagyteremben. És hogy tényleg megadják a módját, van egy sornyi nem is fizetős Xbox konzol is. Mert a játékgépek amúgy persze pénzért mennek, százforintos zsetonokkal.

Az üzleti modell konstatálása után elindultam körbe. Első állomáshelyem a sóhomokozó volt, a komplexum legdizájnoltabb része, amiért ráadásul nem is kell külön fizetni:

Emellett található a legkisebbek játszószobája, ahol akkor éppen nem volt senki:

Maga a központi játszóvár teljesen korrekt, jó nagy is, zegzugos is, a gyerekek remekül elvoltak benne. Amíg rá nem kattantak a játékteremre és el nem kellett kezdenem zsetonokat váltani. Aztán a végén hála istennek megint kedvük támadt rohangálni. Az viszont fura koncepció, hogy a szülőket felengedik a Várra. Tele is volt aggódó faszkalapokkal, akiktől néhol nem fértek el a gyerekek. Külön törvény kéne a parázós anyukák és apukák szigorú korlátok közé szorítására.

Advertisement

Úgy tűnt, van elég jármű is, ketten ütötték el a bokámat, ami a legklasszikusabb játszóházi balesetfajta.

Itt, ha nem is minden, de elég sok a lehúzásról szól. Ez itt például a gipszelőhelyiség, ahol azt adják el kreatív foglakozásnak, hogy a gyerekek kész gipsztárgyakat festhetnek ki maguknak.

Mérettől függően 1600 és 3500 forint között van egy tárgyfestés.

Ez pedig a gipszelő melletti kis zug, ahol a pénzpumpától megriadva bebújtunk a hugommal, akivel tök véletlenül találkoztunk, és leküldtük az ott látható sört, amit lázadásból ott is hagytam, hadd találgassák az animátorok, melyik gyereké volt.

A legfelső szinten van a lézerharcpálya. Itt gyanúsan olcsó volt a tarifa - fejenként egy ötszázas húsz percre - cserébe kiderült, hogy ez kicsiknek, maximum hatéveseknek való szórakozás, mert egy átlagos lézerharcarénához képest aprócska és bénácska a pálya, és van egy csomó tök értelmetlen korlátozás - például nem lehet átmenni a másik csapat térfelére! Plusz a fegyverekre is panaszkodtak a gyerekek, a virtuális gránát például minden akadályon áthatol.

Ja, és nem elég, hogy állandóan venni kell a zsetonokat, a játékgépeknél rafinált rendszer működik. A gyerekek minden menet után nyernek pár nyomtatott, vonatjegy-szerű bilétát, amit az enyémek azonnal elkezdtek mániákusan gyűjteni. Ha ugyanis összegyűlik legalább kétszáz darab, akkor azt nyereménytárgyra válthatják a recepción. De inkább 600-1000 bilétára van szükség az egyeurósboltba való nyereményekhez.

Összegzés:

A 9-12 éves tesztgyerekek tök jól szórakoztak és vissza akarnak menni. Ettől tartottam! A Millipop nagy, levegős, jól néz ki, szülőként kellemesen el lehet Candy Crushozni benne pár órát. Erős a mászóka, a nagy csúszda, a sürített levegős szivacslabdaágyú és jó elhelyezkedésű a büfé. Lehet, hogy a 3d-nyomtatás is király. A játékteremkoncepció és a bárkit zombivá varázsoló Xbox-sor viszont tuti sok szülőt távol fognak tartani. A terem elhelyezkedése tökéletes, mostantól nem lesz könnyű gyereket vinni úgy a Millenárisra, hogy ne akarjon bejönni ide. Az 1600-1800 forintos kétórás jegy árát jól lőtték be, mert ilyen időtávon fele annyiba kerül, mint a Mammut 2-ben a Kölyökvilág. Viszont majdnem annyiba kerül, mint az ennél is sokkal nagyobb Eleven Park egész napos korlátlan jegye. Csakhogy aki annyira budai, hogy állandóan itt tekereg, az talán marad, a magasabb ár ellenére is. De az állandó zsetonkunyerálás feltétlenül idegesítővé teszi a helyet. Legközelebb kipróbáljuk a 3D-s akármit is.