Az eddig igen impresszív teljesítményt nyújtó Kolumbia nagyon simán verte a négy évvel ezelőtt elődöntős Uruguayt, sziporkázó játékkal és két csodagóllal szerzett 2-0-s vezetést, ezt meg is tartotta a meccs végéig, így története során először jutott vb-n a legjobb nyolc közé.

Négy meccsből négy laza győzelem, ezt nem nagyon kell magyarázni, pláne azok után, hogy a szintén masszívnak gondolt, Angliát és Olaszországot a csoportkörben hazasegítő Uruguaynak semmi esélyt sem adtak a nyolcaddöntőben a kolumbiaiak.

Advertisement

A 60. perc tájékán nem kérdő-, hanem felkiáltójeles címmel készültem posztot írni erről a történetről, később azonban egy kicsit lelohadt a lelkesedésem. Nekem egyáltalán nem jött be, hogy ez az egyébként roppant fantáziadús csapat egyetlen egy akciót sem vezetett fél óra alatt, úgy, hogy ellenfelük a folyamatos támadási kényszer miatt bőven hagyott teret a kontráknak. Amikor a tizenhatos sarkától ígéretes helyzetben konkrétan a kapusig vitték vissza a labdát, akkor kifejezetten mérges lettem. Már csak emiatt is megérdemelték volna, hogy Uruguay szépítsen és izgalmassá tegye a végét.

Nem tette, izgalom itt nem volt, a feszültség délután elfogyott – te jó ég, ha az a chilei felső léc bemegy a 120. percben, micsoda gyász lenne most Brazíliában –, estére nem maradt belőle.

Mindegy, a negyeddöntőben minden kiderül. Kell annál vagányabb konstelláció, mint hogy Kolumbia éppen a brazilok ellen bizonyíthatja be, hogy ő az új Brazília? Nem kell.

Advertisement

A következő napok persze a trónkövetelő istenítésével és a csak tizenegyesekkel továbbjutó házigazda szapulásával fognak telni, én azonban kimaradnék a kórusból. Ugyanis még mindig azt gondolom, hogy Brazília sokkal erősebb, mint amilyennek ma is látszott. Nem lenne persze hülyeség, ha Frednél és Hulknál jobb csatárokkal bírna ez a válogatott – mondjuk legalább egy olyannal is, mint James Rodriguez –, na de semmiképp se feledkezzünk meg arról, hogy a labda gömbölyű!

Fotó: Fabrizio Bensch