A szomorú szamuráj még legalább két hétig az intenzíven marad, de már felébreszették a kómából – írja a Blikk. A lap friss cikkéből kiderül az is, hogy mi a betegsége a zenésznek.

Ez a betegség ritka, agyiér-daganat, a rendkívül kockázatos műtétet egy vidéki kórházban végezték el. Kozso egy darabig halogatta a beavatkozást, de tovább már nem tehette.

Advertisement

Mint azt a Cink is közölte, Kozso felépülése érdekében szentmisét is tartottak, a Blikk szerint ez sokat segíthetett. A lap úgy tudja, az egykori sztár néhány évvel ezelőtti agyvérzése után sem hagyott fel sajnos a stresszes élettel:

Annyi bizonyos, hogy Kozso, aki elérte a férfiaknál veszélyeztetettnek számító kort, szinte egy percre sem állt le. Nem tagadta, az utóbbi időben felelőtlen volt, mert nem vette komolyan az első figyelmeztetést, még jobban belevetette magát a munkába, pedig már az első stroke is egy „halálos jel" volt. Emellé társult még a kezdődő cukorbetegség és a magas vérnyomás, de ő hajtott tovább.

És akkor még az üzleti problémákról egy szót sem szóltunk!