A korábbi hírekkel ellentétben mégsem sikerült az összes túszt megmenteni.

A Sky most mondta be, hogy hiába mentettek ki több túszt is, legalább négyen meghaltak, ami azt jelenti, hogy eleve több túsz lehetett bent, mint az eddig emlegetett hat.

Advertisement

A szakértők azt nem értik, miért volt pár perc különbség a két rajtaütés között, ezeket szerintük egy időben kellett volna végrehajtani. Az alábbi videón látható a támadás:

UPDATE: Az AFP szerint további négy ember kritikus állapotban van – nem tudni, hogy túszokról vagy rendőrökről van szó. Az sem világos, hogy a rajtaütés alatt haltak meg a túszok, vagy már előtte végzett velük a túszejtő.

Advertisement

UPDATE 2: A Le Nouvel Observator szerint az akció még nem ért véget Vincennes-ben, ahol a rendőrök még szemmel láthatóan keresnek valakit vagy valakiket. Ezzel talán összefügg, hogy továbbra sincs hír a lelőtt túszejtő, Ahmedy Coulibaly társáról, Hayat Boumeddienne-ről.

UPDATE 3: Egymással ellentmondó hírek érkeznek a megölt túszok számáról – az AP háromról tud, a Reuters és az AFP négyről.

UPDATE 4: A legfrissebb hírek szerint nem Hayat Boumedienne volt Coulibaly társa, hanem egy férfi, akinek a hollétéről még nincsenek információk, az is lehet, hogy még szökésben van. Boumedienne-t ettől függetlenül továbbra is keresi a rendőrség.