Érthetetlen okból kőkeményen rászálltak a Cseh Tamás-utód bakonyi indián szerepjátékosok Földes Andrásra, az Index riporterére, aki derűs, rokonszenvező cikket írt a mozgalomról. Megszerezték a lakcímét, felhívták a főszerkesztőjét is. Egyszer engem is megijesztett a szekta.

A jelek szerint a bakonyi indiánok az igazi szabadkőművesek. Az élet különböző területeiről érkező, vezető beosztású, befolyásos emberek hívogatják az Indexet, hogy leszedessenek egy teljesen ártatlan életmódcikket egy kedves, habókos szekta kedvenc időtöltéséről. A dolog annál érthetelenebb, mert erről a témáról már rengeteg újságcikk, tévériport és rádióinterjú készült.

De csodálkozni nem csodálkozom, mert nekem is volt bizarr indiánélményem. Tizenpár éves lehettem, amikor egy távolabbi ismerős mesélt nekem a bakonyi indiánokról, én meg naivan azt gondoltam, végül is egyszer ki lehetne próbálni, és mondtam neki, hogy ja, érdekelne. Mire, némi meglepetésemre nem a buli időpontjával jött, hanem azzal, hogy a törzsük két tagja el szeretne beszélgetni velem. Az "elbeszélgetés" olyan szó, amit akkor mindenki ismert, aztán húsz évig csak az öregek, hogy a Fidesz-kommunizmus most újra divatba hozza. Szóval el akartak beszélgetni, de engem érdekelt a téma, így igent mondtam egy találkozóra. Valami sötét belterű, barna fával burkolt belvárosi étterem hátsó traktusában találkoztunk. Pár évvel később, amikor a katonai elhárítás, a III/I emberei a lenti laktanyában be akartak szervezni, hogy épüljek be, és figyeljem nekik a frissen alakult Fidesz tevékenységét, legalább nem kellett lesokkolódnom a módszerektől.

Advertisement

Egy fiatalabb, kedves, és egy idősebb, szemüveges, komoly, sőt zord igazhívő fogadott az asztalnál. Először tök érdekes dolgokat meséltek a törzsekről, a felszereléseikről meg a harci játék szabályairól. Aztán kérdezgetni kezdtek, és egyszer csak egy vallatás közepén éreztem magam. Mivel akkor már túlművelt voltam a kommunista titkosszolgálatok praktikáiban, a rettenetes "priorálás" szó jutott eszembe azonnal. Még a jó rendőr-rossz rendőr felállás is megvolt, pattogtak a kérdések a félhomályban, én meg borzongtam. Egészen fulladozni kezdtem a hangulattól, és soha többet nem jelentkeztem náluk.

Földes Andrásra is keményen rászívódtak most, a sztorit a mikroblogján írta meg részletesen, aztán felhívtam, és együtt hüledeztünk, hogy mi baja lehet szegény varjúknak meg feketelábúaknak. Mert a cikk tényleg pozitív, még félreérthető szellemeskedések sincsenek benne. Én arra tippeltem, hogy az alábbi bekezdést tarthatták túl meredeknek, de őszintén szólva ez sem annyira durva, hogy normális ember kiakadjon rajta:

Mindezt fokozza, hogy forrásunk szerint még napszertartást is tartottak, ahol a beavatásra váró férfiak napokig táncolnak egy rúd körül, míg a mellkasukon átszúrt és a rúdhoz kötött csont ki nem szakad a bőrük alól. Igaz, a szertartást egy, a polgári életben orvosként dolgozó indián készítette elő. (Úgy tudjuk, ő maga is táncolt, és ájulása esetén instrukciókkal látta el törzstársait.)

Így megy ez, az embert sosem azok fenyegetik meg, akikre a fejében élő papírforma alapján számítana. Ha újságíró vagy és valaha megfenyegettek a karriered során, kérlek írd meg nekünk röviden a sztorit, hogy több ember példáján derülhessen ki, hogy tényleg az ártalan, bogaras figurák a legkeményebbek-e a valóságban, vagy a fenyegetőzők között legalább mutatóba akadnak ingatlanvállakozók, diszkósok meg hasonló veszélyes alakok.