A Heti Válasz főszerkesztője minden héten ír vezérpublit az újságba, ezúttal a szupertrágár szuperpéntek tanulságaiban kellett neki elmélyülnie. Arra jutott, hogy ha a nagy ügyekben elsüllyedő Orbán Viktor nem csinál újratervezést, a végén rászakad a csillár a jobboldalra.

A cikkből egyebek közt kiderül, hogy Simicska Lajos nagyvállalkozót a felháborodás éppúgy hajtotta, mint a sértettség és a düh, és pontosan úgy reagált a kormányzati hülyeségekre – netadó, útdíj, drogteszt stb. –, mint az emberek általában, bár kifakadása nem ismert határt. Túlcsordult poharába a reklámadó hirtelen újraszabásának híre és legbelsőbb bizalmasainak árulásként értelmezett lelépése extasytablettát csúsztatott. A felindulás jogos volt, hiszen:

A reklámadó átszabása pedig nem annyira túlzó mértékével háborította fel Simicskát, mint inkább koncepciótlanságával, hányavetiségével. Amiért a törvényalkotó végül is azokra sújt le, akiket eredetileg kedvezményezettként hirdetett meg.

A kormányzati hülyeségek egyébként abból fakadnak, hogy miközben a Miniszterelnök Úr nemzetközi szintre emelkedett a honi mindennapok ügyes-bajos dolgainak világából, a földi valóságban senki sem maradt, aki képes lenne átvenni a szerepét és megbirkózni a dolgokkal.

Kormányzati helyettesítése megoldatlan maradt. A hátrahagyott feladatok nagykabátja mindenkin lötyögött, mert nincs a Fidesznek még egy olyan beágyazottságú és elfogadottságú vezetője, mint amilyen Orbán. A választások utánra is megtartott kormányzati tudjuk, merjük, tesszük testtartás üres pózzá silányult. A sikeres válságkezelést a szélsebes kapkodás váltotta fel. Megannyi ellentmondást nem tűrő elhatározás torkollt visszavonulásba.

Úgyhogy baj van, nem is kicsi, de talán még nincs késő.

Innen úgy tűnik fel, hogy elkelne a kormányzati újratervezés. A taktikai kormányzás stratégiaira váltása. És nem újabb kampányüzemmódba kapcsolásra lenne szükség, mert azzal csak a sűrűsödő problémahalmazt lehet eltakarni. Darab ideig. Aztán újabb bál köszöntene ránk, amelyen már az asztalok is röppályára indulhatnak, a báltermen kívül pedig megsokasodna a radikális megoldást követelő tömeg.

Hát ezek. Borókai Gábor, mint tudjátok, az első Orbán-kormány idején négy éven át vitte a szót, később a Hír Tv alapító főnöke volt, de azt csak két évig csinálta. A Heti Választ – ami egy ideje Nyerges Zsolt Simicska Lajos-partner és -üzlettárs érdekeltsége – kb. tíz éve főszerkeszti.