A három férfi – egy apa és két fia – telkéről 47 darab különböző fajú és színű állatot mentettek ki, többek között egy ritka kameruni törpekecskét is. A kuplerájüzemeltetők börtönbe kerültek.

Adam Cafferty, John Cafferty és édesapjuk, David Cafferty 2011 januárja óta üzemletette a Ram Inn nevű férfiklubot, ahova az érdeklődök egy mélyweben található oldalról foglalhattak időpontot a neten kiválasztott állathoz. A létesítményhez különböző hálószobák tartoztak, volt, ahol tükröket szereltek a plafonra, és volt, ahol kikötözéshez használható csatokat rögzítettek az ágy széléhez. A kliensek itt közösülhettek a bárányokkal.

A férfiak ellen már korábban is volt eljárás hasonló bűncselekmény miatt, ráadásul akkor is ezt a házat használták. Az apa, az 52 éves David Cafferty most azt vallotta, hogy üzleti partner volt a vállalkozásban, de nem vett részt a szervezésben. Az esküdtszéknek kevesebb, mint három óra is elég volt, hogy mind a három férfit bűnösnek találják, fejenként 4 évet kaptak.

Próbáltam utánajárni az interneten, hogy van-e valami a helyiek és a bárányok közötti szexuális kapcsolatokról – például egy jó kis statisztika! –, de csak egy halom borzasztóan szar viccet találtam, amiknek az a lényegük, hogy a walesiek bárányokat dugnak. Például ezek:

Egyszer megkérdeztem egy walesi férfitől, hogy hány barátnője volt. Elkezdte számolni, aztán elaludt.

Hogyan számolja a walesi a bárányokat? Egy, kettő, három, szia, drágám, öt, hat...

Hogy hívják a walesi gazdát, aki az egyik hóna alatt egy bárányt cipel, a másik alatt egy kecskét? Biszexuális.

Hogy hívják a walesi férfit, akinek 40 felesége van? Pásztor.

Van olyan, hogy egy walesi felnéz a felhőkre, és maszturbálni kezd?

Update: egyébként pedig mindenki azt mondja, hogy ez az egész kamu, és természetesen igazuk is van!

via Linkbeef, kép: Wikipédia