Durván látványosra, stílusosra, akciódúsra sikerült a Mad Max adrenalinnal és benzingőzzel fűtött folytatása-feltámasztása. Egy lángszórógitáron zúzó mutáns is van benne! Mire elég ez?

Tele van az internet a Harag útját éltető kritikákkal és a mindeféle filmes emberek elismerő tweetjeivel. Ezek után elég nagy elvárásokkal ültem be a moziba, főleg, hogy kicsit elfogult is vagyok: imádom a dízeles posztapokaliptikus látványvilágot. Az első fél-egy óra teljesen lenyűgözött, George Millernek ismét sikerült hangulatos nukleáris pusztaságot teremtenie, ahol a benzin az ambrózia, az istent pedig V8-nak hívják (tényleg így hívják a filmben). Aki pedig őt imádja és dicsőségre vágyik, az száguld, harcol, robbant, meghal.

Ez a világ tele van lőszerekbe, autóalkatrészekbe és ipari hulladékba öltözött, karikatúraszerű mutáns torzszülöttel. A csúnyák és betegek rosszak, a szépek és egészségesek jók, egyszerű ez. A legártatlanabb és legromlatlanabb teremtéseket modellek alakítják, a sztori szerint őket akarja Mad Max és a Charlize Theron által alakított Furiosa banditavezér megmenteni egy gonosz hadúrtól, Halhatatlan Joe-tól, aki tenyészállatnak használná a nőket, hogy egészséges utódot szüljenek neki. A történetről többet kár beszélni, a lényeg úgyis az, hogy a szereplők mennek a sivatagban mindenféle autószörnyeken, és a legelmebetegebb módon zúzzák egymást.

Öröm volt, hogy a filmben a nők nemcsak mint megmentendő hercegnők szerepeltek, sőt gyakran keményebben harcoltak, mint a szófukar Mad Max, aki címszerepe ellenére inkább másodhegedűs volt Furiosa után. Sőt, az egyetlen jóindulatú banda egy nőkből álló, egyfajta motoros amazoncsoport volt. A Fury Road nem egyszerűen átment a Bechdel-teszten, de hasba rúgta és szét is zúzta azt egy méretes, gépolajtól fekete csavarkulccsal.

Nagyon jó volt látni egy olyan stílusos és hangulatos fantasztikus akciófilmet, ami nem akar több lenni, mint ami, viszont remekül működik – a sok szempontból hasonló Sucker Punch óriásit bukott. Viszont a Harag útjából, akármennyire is látványos és szórakoztató, hiányzik a korábbi Mad Maxek bája. Ez a mostani egy nagy költségvetésű amerikai blockbuster.

Az elképesztő effektek és kellékek, a hihetetlenül megkoreografált akciójelenetek és kaszkadőrmutatványok brutális látványorigát kínálnak, de a csillogás mögött a Harag útja is pont annyira lelketlen és érdektelen tömegfilm, mint például a legutóbbi Bosszúállók. Ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne, egyszerűen csak nem nyújt semmi maradandót, újdonságot, amitől olyan kultfilmmé válhatna, mint az előző részek. George Miller nagy költségvetésű hommage-t állít korábbi munkásságának, de jelentőset hozzátennie, úgy érzem, nem sikerült.

A film sok elmebeteg ötlete és karikatúraszerű eleme közül Doof Warrior a legviccesebb, aki a gonosz sereg bulikamionján zúzta a metált lángszórós gitárjával. Ahogy sok minden más, ez sem számtógépes trükk, tényleg építettek egy ilyen gitárt a filmhez.

Advertisement

A második órára már az akciójelenetek is fárasztóvá válnak, a folyamatos pörgés miatt esély sincs akár csak formai katarzisra sem. Mintha két órára valami adrenalin-benzin drogot fecskendeztek volna a karomba, amihez szép lassan hozzászoktam, elvesztette a hatását, és mire kiértem a moziból, már nem is érdekelt az egész. De az első löket, az tényleg nagyon jó volt.