Eddig egy diktátorral találkoztam élőben. Vicces volt, elbűvölő, aztán jött a szexepiljétől megrészegült öregember, és majdnem az orrunk előtt lőtték szitává a testőrei. Remélem, Orbán Viktor ma nem kerül bajba.

Életem első és egyetlen diktátorával 1999 nyarán talákoztam, nem a Nagykörúton, hanem a malajziai Langkawi szigetén. Mert bár elég öreg vagyok hozzá, valahogy sosem láttam élőben Kádár Jánost. Az én hősöm Mahathir Mohamad volt, Malajzia miniszterelnöke, a formálisan titkos szavazáson megválasztott zsarnokok klubjának sikeres tagja.

Advertisement

Amikor találkoztunk, a Nemzet Doktora – eredetileg orvos volt ugyanis – már 18 éve vezette az országot egy olyan pártkoalíció fejeként, amely a maláj függetlenség kivívása óta minden választást megnyert. Maláj nacionalista volt, de én nem ezért látogattam meg, hanem mert egy remek koncepciós per végeredményeként nem sokkal korábban záratta börtönbe kilenc évre a helyettesét, az egyre népszerűbb pénzügyminisztert, homoszexualitás vádjával. Olyan heves nemzetközi felhördülés volt a válasz, hogy csak brutális PR-akcióval lehetett válaszolni.

Hősünk úgy döntött, hogy szabadon engedi a nemi identitásuuk miatt börtönben tartottakat? Kamerák kíséretében meglátogatott egy beépített díszbuzit? Törvényt módosítttat?

Nem. Meghívott 250 újságírót és turisztikai szakembert a világ minden sarkából egy szuperluxus zsíroskenyértúrára.

Na, ez különbözteti meg a fotelkommentelőt a sikeres politikustól!

Én mindezen politikai és szexuális összefüggések ismeretének teljes hiányában éppen Civilizáció 2-t játszottam a Magyar Hírlap gazdasági rovatában, amikor egy tapasztalt kollégám megkérdezte, akarok-e menni Malajziába. Persze, válaszoltam, és – mint mindig – Illés Béla City néven megalapítottam a Római Birodalom fővárosát. Találkozhatsz a diktátorral is – emelte a tétet, mire rájöttem, hogy komolyan beszél, és magára hagytam a Halmai Town megalapítására készülő második telepest.

Advertisement

Pár héttel, egy osztályon felüli repülőúttal és egy, a diktátor által kapott ajándékokat bemutató múzeumban tett látogatással később ott ültem egy BNV-s kiállítási csarnokra hajazó épületben, a párától fuldokló Langkawi vásárvárosában, 200 újságíró és legalább ennyi biztonsági ember társaságában, és mindannyian egy selyemmel bevont, üres zsámolyszerűséget bámultunk. Dr. Mahathir nem materializálódott, hanem hirtelen bejött, mint egy átlagosnál fürgébb közember, és mosolyogva leült.

Hiába voltam magyar politkusokon edzett veterán, tudat alatt mégis valami regényeset vártam egy hús-vér diktátortól, minimum dermesztő haláltekintetet vagy ragadozószájat, de Dr. Mahathir olyan volt, mint egy tökéletes nőgyógyász. Határozott fellépésű, kedves, derűs, sokat viccelődő, tökéletes angolsággal beszélő, megnyugtató úriember. Úgy kellett figyelmeztetnem magam, hogy legutóbbi politikai ellenfelét a prosztatájánál fogva hajította be a cellába.

Hamar véget ért a nekünk rendelt fél óra.

Dr. Mahathir éppen felállt a zsámolyáról, amikor a merénylő rávetette magát, és mielőtt a profi testőrgyűrű megmoccanhatott volna, a karját a nyaka köré fonta.

Ennyire hirtelen sosem dermedtem meg. Ügyesen helyezkedtem az elején, így nem voltam messzebb 5 méternél az eseményektől. A szemem sarkából láttam, ahogy több gorilla egyszerre nyúl a fegyvere után, miközben a testőrparancsnok – szintén pisztolyrántás közben – rápillant a főnökre, akinek a zavart arckifejezése egyszer csak megváltozik, és az egyik kezével alig észrevehető, vízszintes mozdulatot tesz, mire a testőrök visszadugják a pisztolyukat.

Az idő és a kép újra normális tempójúra gyorsult. A diktátort a nyakánál fél Nelsonban tartó, magyar sportújságíró-színűre barnult, túlméretezett neonrózsaszín búvárórát viselő öregember a szabad kezével egy fényképezőgépet nyújtott a hozzá legközelebb álló gorillának, hangos „PHOTO, PLEASE!” kiáltással, majd amikor a döbbent testőr átvette a gépet, arcát – amennyire apró termete engedte – oldalról Mahathir Mohamad arcához nyomta és nagyot mosolygott.

A slusszpoén persze az volt, hogy 5 perc múlva kiderült, rajtam kívül ő volt a 200 újságíró közül a másik magyar, igaz, egy amerikai újság színeiben.

Advertisement

Ma sajnos nem fogok újabb diktátorral találkozni. Mert mire bejelentkeztem volna, beteltek a helyek a Parlamentben. Így csak a távolból tudom remélni, hogy Orbán Viktor átveszi a stafétabotot, és csináltat egy jó diktátoros fotót a Facebookjára.