Volt idő, amikor a ma már miniszter Lázár Jánosnak még semmi baja sem volt a civil szervezetekkel. Olyannyira nem, hogy dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnak a Soros Alapítvány által támogatott fogdamegfigyelő programjában.

A 444 cikkéből kiderül: Lázár 2000 áprilisa és 2001 januárja között több büntetés-végrehajtási intézetben is járt emberi jogi megfigyelőként. Közreműködőként szerepelt a Kettős Mérce – Börtönviszonyok Magyarországon című kötetben, mely az akkor (is) Pintér Sándor irányítása alatt működő börtönök működésének problémáit taglalta.

Lázár akkor viszonylag frissen végzett jogász volt, de már előtte is dolgozott a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban, az Országgyűlésben, illetve kampányfőnök is volt az 1998-as választások idején. A szakértői munkát Lázár a többi résztvevőhöz hasonlóan díjazás ellenében végezte.

Idén a Miniszterelnökség vezetőjeként szabályos háborúba kezdett a Norvég Civil Alap által támogatott civil szervezetekkel szemben, a fő kifogás az, hogy külföldi pénzekből működve támadják a kormány politikáját.

kép: csattogoslepke tumblr