Tudjátok, hogy ki nyerte az önkormányzati választásokat? Hát mint mindig, mindenki: bár az Együtt-PM és az MSZP talán nem mondott ilyet, csoda is lenne, ha mondtak volna. Beszéljünk komolyan: a választásokat a Fidesz és Bokros Lajos nyerte. És még egy kicsit a Jobbik.

  • a Fidesz megnyert 17 budapesti kerületet, 20 megyei jogú várost és kivétel nélkül minden megyei közgyűlést, ezek közül is csak 3-ban nincs meg az abszolút többsége egyedül
  • a Jobbik 3 kivételével minden megyében a második legjobb eredményt érte el, és miközben négy éve a városok közül még csak Tiszavasváriban tudott polgármesterrel villogni, most meg szerzett egy csomó másikat is, Békéscsabától Ózdon át Törökszentmiklósig és tovább; Budapesten ezzel szemben pocsékul szerepeltek, Staudt Gábor olyan messze leszakadt Bokros Lajos mögött, hogy a kondenzcsíkjába sem tudott beleszagolni
  • a baloldali pártok közül még mindig az MSZP a legerősebb, de gyenge, mint a harmat: Miskolcot bukta – Pásztor Albert semmire sem jutott, maradt a fideszes Kriza Ákos –, és a két igazán erős embere Botka László maradt Szegeden és Tóth József a 13. kerületben, vonhatják lefele a következtetéseket megint, amíg bele nem pistulnak
  • a Demokratikus Koalíció sokkal erősebb, mint az Együtt–PM, ami nem csoda, hiszen az Együtt–PM-nél még a gyámoltalan LMP is erősebb; igaz, az együttesek Karácsony Gergely Szilveszter révén legalább megnyerték Zuglót, míg az elempések Hadházy Ákos által – noha nem volt messze a bravúr – nem nyerték meg Szekszárdot
  • jó néhányan nyertek ezredszer, Szita Károly (Fidesz) pl. a hetedik ciklusát kezdheti Kaposváron, és a már civil Wittinhhof Tamás is tudja ezt Budaörsön – vannak ilyenek másutt is –, de mind eltörpülnek Pásztor Béla mellett, aki 1965 óta főnök Veresegyházon.

Fotó: Kovács Tamás/MTI