A volt kommunista politikus 90 éves volt, a hírben az a legmeglepőbb, hogy egészen mostanáig élt.

Lázár György 1975 és 1987 között volt a minisztertanács elnöke, előtte munkaügyi miniszter is volt. Az eredetileg technikus végzettségű politikus 1945-ben lépett be a pártba, majd 22 éven át dolgozott az Országos Tervhivatalban. Miniszterelnökként ő írta alá a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló államközi szerződést Csehszlovákiával.

1988-ban minden funkcióját elvesztette és nyugdíjba vonult, teljes visszavonultságban élt, a nevét jó két évtizede alig lehetett hallani - kísérteties módon épp ma merült fel a neve itt egy kommentben. Halála október 2-án következett be, de a család csak most közölte a hírt.

UPDATE: Sőt, ma egy másik kommentben is előkerült már korábban Lázár György neve, ez így még furcsább!

Fotó: Wikipedia