Hosszantartó betegség után meghalt Tocsik Márta, írja az ujasz.hu

Tocsik Mártát 1996-ban az ÁPV Rt. bízta meg azzal, hogy alkudja le a vele perben álló mintegy félszáz önkormányzatnak a privatizált állami vállalatok belterületi földjei után járó követeléseit. Tocsik a tiszta megtakarítás 10 százalékát és annak áfáját kapta sikerdíjul – összesen 804 millió forintot.

Advertisement

Az 1997-ben indult büntetőjogi perben 1999-ben felmentették Tocsikot. 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság új eljárásra kötelezte. 2002-ben hűtlen kezelésért 4 év börtönre és 640 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték. 2003-ban a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy Tocsik munkájára nem volt szükség, azonban felmentette a vádak többsége alól. Magánokirat-hamisítás miatt 400 ezer forint pénzbírságra ítélte.

Az ügyvédnő ellen polgári per is indult, melyet 2008 májusában elvesztett. A 804 milliós sikerdíjból 80 milliót tarthatott meg a jogerős ítélet alapján, 562 millió plusz áfa összeget vissza kellett fizetnie.

A hvg.hu szerint Tocsik Márta a 2008-as polgári per idején is beteg volt, legalábbis egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.

Fotó: nava.hu