(Előredobott figyelmeztetés: a szerzőnél senki sem lehet elfogultabb, 12 évig volt indexes, 2012 decemberéig, akkor jött át a Cinkhez)  Most már biztos, hogy az Index soha többé nem lesz ugyanaz. Tegnap óta tudom, hogy Mészáros Zsófi főszerkesztő elmegy az Indextől és azóta borzasztóan szomorú vagyok, pedig, hogy egy közeli példát mondjak, én is eljöttem onnan decemberben.

Akkor is ezt a "soha többé ugyanaz"-hangulatot éreztem persze akkor is, amikor másfél évvel ezelőtt Uj Péter lelépett a laptól, de a dolog akkor annyira irreális volt, hogy az valahogy tompította az esemény élét. Ez meg most annál kézzel foghatóbb csapás. És pont ezért, ha lehetséges, még durvább. Fogalmam sincs, hogy kívülről ez bármennyire is látszik-e, de az Index sok-sok éve azért tudott működni, nem is akárhogyan, mert Zsófi működtette. Egyrészt logisztikailag meg szervezésileg, ami egy ekkorára nőtt szerkesztőségben önmagában is óriási feladat, de mellette ő volt az, aki miatt az ember személy szerint is felkelt reggel és nekiindult riportot írni arról, hogy Illés "Napóleon" Zoltán államtitkár felrobbantat egy belvízcsatornát eldugaszoló betondarabot valami Semjén Zsolt háta mögötti sármező közepén. És aki miatt gondolkodás nélkül, sőt vidáman megírtuk az 1754-dik parlamenti összefoglalót, időjárás-előrejelzést és igényes háttérrel ellátott lángoló állatos cikket, vagy napokig éjjel-nappal nyomtuk a percről-percre közvetítést Szekeres Imre drámai hajbeültetéséről. 

Misztikus képesség, ha valaki úgy tud kordában tartani ötven, félig gyerekkorban rekedt, szemtelenségre, beszólásra és indiszkrécióra kondicionált csimpánzt indexest, hogy nemhogy soha nem kell felemelnie a hangját, de egyáltalán, a szó hagyományos értelmében ritkán kell főnökösködnie, a szeretet mellett mégis mindenki tiszteli is. 

Nagyjából egyidőben kerültünk 2000-ben az Indexhez, a politika rovatba. Pár hét telt el, amikor Zappe rovatvezető mint a nagyon ritka gyakorlott újságírók egyikét, megkérdezett, hogy szerintem milyen a Zsófi gyakornok, merthogy akkor már írtunk pár közös cikket is. "Kurva jó" - mondtam mély szakmaisággal, aztán a helyzet a következő ével során csak tovább fokozódott. 

Mielőtt könnyekben törnék ki Zsófi sírja előtt állva, ez nem egy nekrológ, hanem kicsit búbánatos kalaplengetés az előtt a csodálatos közösségi teljesítmény előtt, ami az Index, és amiben két embernek, Mészáros Zsófinak és Uj Péternek mindenkinél nagyobb szerepe volt. Uj Péter szórakoztatóan motyogott, firkálgatás meg íróasztalfarigcsálás közben valahogy kitalálta, hogy mi lesz a menő a következő pár évben, és mellékesen megmutatta, hogy milyen fergeteges dolgokra lehetünk képesek, ha használjuk az agyunkat és bízunk az ötleteinkben. Zsófi pedig mindebből fanatikusan dolgozó szerkesztőséget, nem kevésbé fanatikusan együttbulizó baráti társaságot, működő szervezetet és a magyar sajtóban egészen egyedülálló lapot csinált. 

Most, hogy ő elmegy, az Index garantáltan nem maradhat ugyanaz, ami volt, hiába ugyanazok benne az emberek. A két irányító középpályás, sőt mondjuk ki, fazonszabász lelépése után valami újnak kell jönnie, és Kerényi Imre homloklebenyére esküszöm, hogy ez nem szándékos szóvicc volt. 

Advertisement

Szóval nagyon szomorú vagyok, mert valahogy most vált bennem is visszavonhatatlan érzéssé, hogy tényleg vége egy csodálatos korszaknak az életemben. Nincs itt semmi látnivaló, egy kurva ügyes ember eljött a munkahelyéről és majd talál magának másikat.