Nagy szerencséje a FIFA-nak, hogy a hollandok mindent kihagytak rendes játékidőben, és most mindenki Van Gaal kapuscseréjéről beszél, nem arról, hogy rémes ez a kieséses szakasz.

Már megint.

"Kiszámítható, és fájóan hiányoztak belőle az úgynevezett drámai csúcspontok: sehol egy mindent romba döntő kiállítás, sehol egy fordulatos, elsőtől az utolsó percig izgalmas fociklasszikus. Mintha a játékosokat sem izgatta volna annyira az egész. A kieséses szakasz összes meccsén az esélyesebb csapat nyert." Ezt a rövid jellemzést gond nélkül rá lehet húzni a mostani vébére, noha két éve írtam, a foci-Eb végén, és most csak kicsit kellett rajta módosítanom.

Advertisement

Amióta véget értek a csoportmeccsek, összesen egy eredményre lehet rámondani, hogy valamelyest meglepő: ez Costa Rica továbbjutása volt a rutinosabb görögök ellen, de azért teljesen váratlannak ezt se nevezném. Mindenhol máshol érvényesült a papírforma, maximum a vártnál nehezebben jutottak tovább tegnap a hollandok.

Ennél is zavaróbb, hogy maguk a meccsek sem jók: a pergőtűzszerű Belgium–USA-t leszámítva egyetlen igazán szórakoztatót nem tudnék mondani. Gólok alig vannak, a negyeddöntőkben mindössze egy akciógól született, az is egy megpattant passz következtében jött össze. Tizenkét meccsből csak egyen, a holland–mexikóin fordult elő, hogy nem az a csapat nyert, amelyik az első gólt szerezte. Miközben a focigyilkos praktikákból egész szép bemutatót kapunk, a pofátlan időhúzástól kezdve a cinikus, gyakran megtortlatlan szabálytalanságokig.

Nem volt ez nagyon másként az elmúlt tíz-tizenkét év nagy tornáin sem, bár ott legalább akadt néhány kivétel. Mindez csak azért érthetetlen, mert maga a labdarúgás nincs válságban: a klubfoci ránézésre él és virul, noha bajok ott is vannak bőven, de legalább egy európai kupameccset nézve biztosan nincs az az érzése az embernek, mint az argentin–belga nyolcadik percében, Higuain gólja után, hogy: na, akkor ez el is dőlt.

Mi lehet a baj a válogatott focival?

Elsőként én egyértelműen a klubfutballt okolnám: minden korábbinál nagyobb a klubok hatalma, miközben a játékosoknak nemegyszer lehet nyűg a válogatott szereplés. A szövetségi kapitányok egyre kevesebb időt tölthetnek a játékosaikkal, a válogatottak egyre kevésbé nevezhetők valódi csapatnak. Az igazi nagy edzők sem szövetségi kapitányként dolgoznak: a meghatározó edzőegyéniségek közül csak Van Gaal van az elődöntőben – Scolari ugyan eredményes, de szerintem messze van a nagy edzőzseniktől.

Advertisement

Biztos bénító hatása van annak is, hogy focivébé négyévente egyszer van, tényleg vissza nem térő lehetőség ott egy jó szereplés, míg ha a Bayern Münchent kiveri a Real Madrid a BL-ből, akkor mi van? Semmi, jövőre úgyis összekerülnek megint. A játékvezetésnek is megvan a maga szerepe: a spanyol bíró készséges partner volt ahhoz, hogy a brazil–kolumbiai meccsből súlyos sérüléssel végződő háború váljon (amelynek pont egy brazil áldozata lett, noha az egész rugdosódást ők kezdték), és ha a holland–Costa Rica-i meccs hosszabbításában 30 percből 15 percnyi nettó játék volt, akkor sokat mondok.

Egész biztos, hogy sokkal határozottabban fel kell lépni ezek ellen szabályozás szintjén is – vicc, hogy egy bárhol, bármiért összerogyó játékos esetén meg kell állítani a játékot (rendszerint pont az ellenfél támadását). Ha mondjuk öt percig nem jöhetne vissza, aki ápolást kér, egészen biztosan kevesebbet állna a játék, és még lehet hasonló szabályokat hozni (ez sem csak nekem jutott eszembe). De mondom, a foci máskor minden elüzletiesedése dacára még mindig izgalmas, élvezetes sportág, de a válogatott tornákra ez valamiért már nem igazán vonatkozik.

Ez csak azért nagy kár, mert régen (igen, akkor minden jobb volt) nem így ment: tényleg örülök neki, hogy nekem még a 82-es és 86-os vébé, no meg a 84-es Eb volt a beavatás, ezek mind-mind a tornák történetének csúcsai voltak. Igaz, ez el is intézte, hogy én még akkor is nézni fogom a vb-t, amikor 2022-ben, Katarban az összes meccs büntetőkkel fog eldőlni, de aki az utóbbi tíz évben kezdett focit nézni, az akkor már nem lesz sehol, és neki lesz igaza.

Aki tud okot mondani az optimizmusra, ne tartsa magában!

Fotó: AP Photo/Themba Hadebe