A fonyódi gólyatáborban történt nemi erőszak miatt az ELTE két HÖK-elnökséget is felfüggesztett.

A Blikk a bűncselekmény gyanúsítottja, K. Sándor Szilárd egyik ismerősét idézve ezt írja: „2009-ben szabadult. Öt évet ült a börtönben. Két bűncselekményéért összesen hat év nyolc hónapot kapott, de példásan viselkedett, így minden kedvezményt megkapott, és feltételesen szabadult az öt év letöltése után". Az újság szerint a gyanúsított sikerrel titkolta el a múltját, így kerülhetett a gólyatábor szervezői közé, és lehetett a rendezvény fotósa.

Advertisement

Az előzetes letartóztatásban lévő K. Sándor Szilárd egy internetes, modelleket toborzó vállalkozást is működtetett két társával, ők egyelőre nem nyilatkoztak, tisztában voltak-e az egyik ismerőse által "szexragadozóként" jellemzett férfival.

Az ELTE még kedd este fel is függesztette az érintett kar és az állam- és jogtudományi kar HÖK-elnökségét is a vizsgálat lezárásáig, mivel nem a kellő gondossággal készítették elő a gólyatábort.

A jogi kar gólyatáborával az volt a probléma, hogy "az ELTE normáival élesen szembenálló rigmusokat használtak" - ezt viszont nem is értem, hiszen ez már az én időmben, csaknem húsz éve is ugyanígy ment.