Azért kérdezem, mert engem is megkérdezett a borakadémia. Küldtem nekik három nevet.

Elmondom gyorsan, hogy ez miért érdekes – már amennyiben érdekes. A 90-es évek elején-közepén nagyon komoly rangja volt ennek az elismerésnek, és nemcsak a győztesek forgalmának a növekedése, hanem a presztízs miatt is volt értelme. Aztán valamikor az ezredforduló környékén – vagy kicsivel később – megbillent az egész, és apránként elkezdtek olyan termelők célba érni, akikről csak nagyon kevesen hallottak a szubkultúrában, és igazán menőnek semmi esetre sem számítottak.

Ennél is nagyobb baj volt, hogy a jelöltek szűk körének minden évben kiadott listája rendre csak egy név erejéig változott, kikerült onnan az utolsó győztes, bekerült helyette valaki. Vagyis fixre lehetett venni, hogy aki egyszer listázódik, az előbb-utóbb – teljesítményétől szinte függetlenül – felér a spiccre. A legnagyobb kiakadás tavaly történt, amikor a majdnem ismeretlen Gálné Dignisz Éva lett a befutó Szigetcsépről. Majdnem, írom – hiszen én pl. ismertem, az elsők között írtam a neten a pince dolgairól, szerettem, amit csinálnak, sőt egy érdekes adalékom is van: amikor az Index valamikor 2007 telén forraltbor-osztást szervezett a hajléktalanoknak, Gáléktól vásároltuk a hozzávalót.

Mindazonáltal azt írja most a borakadémia:

A korábbi évek választásainak visszhangjait és a konstruktív javaslatokat alapul véve idén a Magyar Bor Akadémia változtatott a szabályzaton. Az eddigiektől eltérően idén a felkért jelölők 1 helyett 3 bortermelőre is adhatnak le jelölést. A választást követően a Magyar Bor Akadémia honlapján közzéteszi a jelölők névsorát. A szabályzat módosításának köszönhetően a jelölés közvetlenül áttekinthető és nyomon követhető lesz. Természetesen a jelölés titkos marad.

Azt is írják, hogy maximális hangsúlyt helyeznek a hitelességre és az átláthatóságra, és ebben a rendszerben a hitelességet a jelölők személye adja. Úgyhogy ha már megkaptam a felkérést – gondolom, borbloggeri pályafutásom következtében –, muszáj volt élnem vele.

Advertisement

Hogy kiket jelöltem, a szabályzat értelmében nem mondhatom meg egyelőre, annyit viszont közölhetek, hogy a fent már kifogásolt ismétlődés miatt szándékosan nem neveztem meg senkit a tavalyiak közül – bár egyikük-másikuk megérdemelte volna –, akik Gálnét nem számítva a következők voltak: Bolyki János, Borbély Tamás, Dúzsi Tamás, Heimann Zoltán.

Arra is kértek, hogy jelölésemet

felelősségteljesen, elsősorban borpiaci szakmai jártasságát követve, és kevésbé szubjektív, személyes érzések alapján tegye meg. A jelölt a megkérdőjelezhetetlen szakmai kiválóságon túl legyen képes mind borvidéke, mind szakmai és emberi értékrendjének országos és nemzetközi szintű képviseletére, és legyen méltó a korábbi évek győzteseihez.

Úgyhogy így tettem – annyira objektíven, amennyire csak tellett tőlem –, és most várok, kíváncsian. Hiszen végül is egy jobb sorsra érdemes kezdeményezés volt ez, és nem ártana, ha vissza lehetne adni az értelmét. Félre ne értsetek, nem azzal, hogy engem is megkérdeztek, hanem azzal, ha tényleg átlátható és tiszta lesz a balhé az elejétől a végéig.

Advertisement

A végső döntést egyébként a borakadémia elnöksége hozza meg, a legtöbb jelölést kapott jelöltek közül fognak választani. December elejére minden kiderül.

[az eddigi győztesek listájára itt vethettek egy pillantást, a fotón Gálné Dignisz Évát és férjét, Gál Csabát üdvözli Áder János köztársasági elnök]