Zseniális találatot köszönhetünk Almavárybabárynak: 1989-ben Gyurcsány Ferenc úgy hagyta ott a KISZ utódszervezetét, a Demiszt, hogy az onnét kapott lakást megtartotta.

Az Ifjúsági Magazin 1989-es számában egy miniinterjú olvasható a későbbi miniszterelnökkel. Gyurcsány ebben elmondja, azért lépett ki a Demiszből, mert a többpártrendszer közeledtével már nem érzi életképesnek a KISZ utódszervezetét (ezt tökéletesen jól látta).

Advertisement

Gyurcsány Ferenc 1989 áprilisában lett a Demisz alelnöke, ez mindössze két hónapig tartott, és júniusban már Új Nemzedék néven alapított politikai szervezetet. Ekkoriban készült az interjú is, amelyben Gyurcsány hitet tesz az állampolgárok önállósága és a családok mellett.

Az utolsó kérdés húsbavágóbb, amikor azzal szembesítik Fletót, hogy egzisztenciális előnyt kovácsolt az alelnökségből (ti. kapott egy lakást), majd gyorsan ki is lépett. Erre elmondja, hogy sokat töprengett, visszaadja-e a lakást, de inkább nem adta vissza. Ha azonban politikai viták középpontjába kerül a lakás, akkor mégis visszaadja! Egészen tökéletes érvelés, nemhiába volt Gyurcsány már akkor is valaki, pedig a fagyizásról még szó sem volt.