Van itt még olyan rajtam kívül, aki úgy érzi, a közvélemény átesett a farizeus ló másik oldalára? Mármint a gólyatáboros témában? Én ugyanis nagyon-nagyon bizonytalan vagyok. Vagy nem?

Egyrészt azért, mert rémesen régen voltam egyetemista, és gólyatáborok mifelénk nem is voltak. De ha lettek volna hasonlók, akkor is kihagyom a nyavalyába, sose szerettem a szervezett vidámkodást, a közösségi jópofáskodást és a beavatási szertartásokat.

Most mégis vitába bonyolódtunk az imént Szilyvel. Azt találtam mondani, hogy szerintem túltolta a felfüggesztett instruktorok közleményére reagáló reakciót. Amire azt mondta, hogy csodálkozik, hogy pont én mondom ezt, akinek a lányai – 24 és 18 évesek – akár érintettek is lehetnének az ügyben. Hát igen: annyira, hogy az egyiküknek közvetve ismerőse is az egyik átmenetileg kirakott trágárdal-énekeltetős ELTE-s. Az a helyzet, hogy a részletekbe nem mentünk bele vele – mármint az egyetemista gyerekkel –, de úgy tűnt nekem este, hogy a dolgok annál jóval összetettebbek, mint ahogyan az újságokban megjelentek.

Az erőszak, ami az első ügyben történt, védhetetlen és gyalázatos bűncselekmény.

Az erőszak, ami a második ügyben történt, nemkülönben.

Ezek felett nincs elmélkedni való, nincsenek egyrészt-másrészt szempontok. Addig viszont mégsem mernék elmenni, hogy a gecis-tangabugyis és faszszopós – nyilván tökéletesen idióta – dalocskáktól egyenes az út a szisztematikus-szervezett-rendszeres nemi erőszakig.

Advertisement

Nem mondom, hogy ezek nekem tetszenek. Nem állítom, hogy ezek a hagyományok nekem rokonszenvesek. Nem feltételezem, hogy ilyen dalocskák kornyikálása-üvöltése közben minden gólya jól – és nem megalázva – érzi magát.

Csak azon merengek, hogy nem arról van-e immár szó – amint ebben a blogbejegyzésben elég összeszedetten és első kézből származó módon le van vezetve, olvassátok el –, hogy a nagy rácsodálkozós farizeuskodás közben a gólyákat is kidobjuk a fürdővízzel együtt?

Lehet valami ebben, vagy ostoba és érzéketlen barom vagyok?

Asszem, megkérdem a másik – még gimnazista – lányomat is, aki legalább annyira nem bírja a szervezett vidámkodást, a közösségi jópofáskodást és a beavatási szertartásokat, mint én annak idején. Hátha attól kevésbé leszek bizonytalan.

fotó: elteonline.hu