Az úgy volt, hogy vásároltam virágot – nyilván megkérdeznétek, inkább elmondom előre: a feleségemnek, születésnapjából kifolyólag –, még az imént elmúlt hosszú hétvége előtti utolsó nap estéjén, és elcsodálkoztam, hogy rendesen ki volt akkorra fosztva a bolt.

Akkor elcsodálkoztam egy kicsit, és szóvá tettem családi körben, hogy szerintem ez szokatlan. Meg hogy általában sem tudom, kik tartják el a budapesti – vagy akár a magyarországi – virágboltosokat ilyen nagy számban. Az oké, hogy vannak különböző alkalmak, amikor a magyar emberek egy része virágokat vásárol – házassági évfordulók, születésnapok, iskolai évzárók, halottak napja stb. –, de azt gondolnám, hogy ezek a protokolláris keretek viszonylag szűkek. Hogy ez így kevés, ha értitek, hogy gondolom.

Hiszen el tudjátok képzelni például, hogy egy hímnemű fővárosi fiatal – ha kígyóvállú, ha nem – virággal megy egy randira? Én nem igazán tudom, de az is lehet, hogy csak elvakít a szubkultúra, amelynek lakói annyi mindent tartanak giccsnek, hogy én abba bele sem merek gondolni. Most úgy is divatba jöttek az oroszok, ezért itt jegyzem meg: náluk például tudomásom szerint még mindig menő virágokkal flangálni.

Viszont a családom azt mondta, hogy hülye vagyok, és egyáltalán nincs igazam. Virágozni igenis szokás, állították, és arra is biztattak, hogy írjak erről egy posztot, és tegyek fel kérdéseket, és akkor majd meglátom, mekkorát tévedtem. Ezek után nem volt más választásom: