Nagyon érezzük most ezt a Kelet-Európát: Kijevbe is küldtünk embert a vasárnapi ukrán elnökválasztásra. Kerekes-Nagy Gáspár egészen komolyan megfigyelőként közreműködik az eseményekben, és egyúttal a Cinket is különtudósítja. Alább az első benyomások.

Az első dolog, ami Kijev kisebbik repterére érkezve feltűnik: egy fiatal katona az érkezési csarnokban egy AK74-essel. Ukrajnában ez korábban nem volt jellemző. Az egy szál hadfit leszámítva minden békés, süt a nap, a határőrök udvariasak, gépek jönnek- mennek. A sofőrünk késik, mint kiderült, a másik reptéren várt, van ez így. Az út a városon át eseménytelen, dugók, forgalom, sétáló, fagyizó emberek. A szállodánál megint vált a kép, ez már egy sarokra van a Majdan Nezalezsnosztyitól, a híres-neves Hrescsatyik egyik végétől. Az ablakból látszanak az első barikádok.

Advertisement

A Hrescsatyik eleje, a Majdan, és néhány környező utca az a terület, ami a mai napig enklávé a város szívében. Sátrak, zászlók, konyhák, kiégett autók, szedett-vedett egyenruhás emberek, szuvenírárusok tarka és hangos egyvelege. Ott maradtak. Aki tovább akart harcolni, beléphetett a Belügyminisztérium valamelyik egységébe, elmehetett keletre, aki haza akart menni, hazament, visszaállt a munkahelyére, vagy keresett újat. Hogy kik maradtak, nem teljesen tiszta, hogy miért, az számukra sem. A sátrak, minitáborok vagy regionális alapon szerveződnek, vagy valamely szervezetet képviselnek. A Majdan – ezen a néven – a napokban kérte a bejegyzését társadalmi szervezetként.

A kárpátaljai sátron valamiért brit lobogó is van, az EU zászlaja feldobva a krími tatárok jelképével, és egy kis magyar trikolór.

Az Afganisztáni Veteránok Szövetsége komoly technikával van jelen:

Még egy afgán jármű:

A téren, az utcán családok sétálnak, öltönyösök sietnek mobilozva, turisták fotóznak és fotózkodnak, a teraszokon söröznek az emberek. A Szakszervezetek Háza kiégve feketéllik, valahogy morbid, hogy ennyi halál helyén szuvenírárusok árulnak hűtőmágnest, kitűzőket és Dmitro Jaros névjegyét.

Két sarokra innen, hűtött teraszon saját főzésű szűrt fehérsört csapolnak, rántott tintahalkarikát adnak sörkorcsolyának, jól öltözött fiatalok koktéloznak, iPadeken facebookoznak. Sejtem, hogy pár hónapja is hasonló volt a kép, csak nem a teraszon.

A város azt a kis részt leszámítva éli az életét. Hogy valahogy érzékeltessem a méreteket: olyan, mintha Budapesten a Hősök tere és az Andrássy út eleje a Kodály köröndig barikádokkal és sátrakkal lenne tele. Az elnökválasztás és a kijevi polgármester választása sem igazán kavarta fel a város életét láthatóan, csak több a politikai hirdetés az óriásplakátokon. A hírek keleti harcokról, rablásokról, emberrablásokról szólnak, de nem tűnik háborús fővárosnak a hely.

Este más. Hazafelé már nem jutunk át egy barikádon, kerülnünk kellett. Késő este egyszer csak elment mellettünk két egyenruhás katona – vagy nem katona –, egyikük karján gépkarabéllyal. Pont a szállodabejárat előtt kicsattintotta a tárat, megnézte, visszatette. Messze visszhangzott a téren a hang.