Kéne valamit írni a Krímről. Az a baj, hogy csak egymásnak teljesen ellentmondó forgatókönyvek jutnak eszembe. Na mindegy, nézzünk valamit.

  • A vasárnapi népszavazáson a hivatalos adatok szerint a Krím-félsziget arra jogosult választópolgárainak több mint nyolcvan százaléka vett részt, és 96,77 százalékuk arra szavazott, hogy az autonóm köztársaság csatlakozzon Oroszországhoz.
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök érvényesnek és legitimnek minősítette a referendumot, mindenki más, aki így vagy úgy érdekelt a konfliktusban - az ukránok, az Európai Unió, az Egyesült Államok - nem ismeri el sem az aktust, sem értelemszerűen az eredményeket. A nyugati hatalmak továbbra is szankciókban gondolkodnak, az egyik friss hír szerint kitilthatják az EU területéről a Gazprom és a Rosznyefty főembereit.
  • A Krím hivatalosan is kérte felvételét az Orosz Föderációba. Az orosz politika, az orosz sajtó és az orosz közvélemény kész tényként kezeli, hogy az autonóm köztársaság immár az övék. Nyilatkozatok, bejelentések hangzottak el egyebek közt arról, hogy a félsziget évi hárommilliárd dolláros központi költségvetési támogatásban részesül ezentúl, illetve, hogy az orosz hadiipar egyik fontos bázisát építhetik ki a területén.
  • A hétvégén zavargásokba, összecsapásokba torkolló tüntetések söpörtek végig egész Kelet-Ukrajnán, balhé volt Donyeckben, Luhanszkban, Zaporizzsjában, Dnyepropetrovszkban, Harkovban. A krími népszavazás és következményei precedenst teremtenek, olajat öntenek a tűzre, erősíthetik valamennyi keleti-délkeleti megye elszakadásai törekvéseit.
  • Ukrán radikálisok a gáz- és olajvezetékek felrobbantásával fenyegetőztek, azóta ezeket állítólag megerősített rezsimben őrzik mindenhol, amibe a nemzeti gárda is bekapcsolódott.
  • Az ukrán parlament törvényt fogadott el a részleges katonai mozgósításról.

Annyi a dilemma, mint a nyű. Nézzünk kettőt.

Meg tudja-e ijeszteni Vlagyimir Putyint a Nyugat? A válasz: nem.

Képes-e megbillenteni Oroszországot a Nyugat a szankciókkal? A válasz: a fene tudja.

Vlagyimir Vlagyimirovics olyan elszánt, amilyen tán még soha nem volt. Ami most megy, az már nem erőfitogtatás, nem üzengetés, hanem a kommunizmus bukása utáni világrend érvényességének a nyílt megkérdőjelezése.

Putyin tényleg úgy viselkedik, mint aki elégnek képzeli magát arra, hogy visszaállítsa a kétpólusú szisztémát. Háborút nem akar, de a hidegháborút nem bánja.

És különben is provokálták a gaz imperialisták.

Ez az Oroszország már valóban nem az az Oroszország, ami a Szovjetunió széthullása után ott maradt rohadva. A romok jó részét eltakarították, a birodalmi életérzést szárba szökkentették, felfrissítették. Ez az Oroszország erősebb és egészségesebb, mint a SZU volt az utolsó két évtizedében. A SZU beteg volt, a nukleáris potenciálon kívül nem sok mindenre számíthatott. Oroszország nem az Egyesült Államok, még csak nem is Kína, és a putyini államkapitalizmus is teljesített különbül az elmúlt években, mint ma, de ha azt nézzük, honnan jutott el oda, ahol most van - a teljes káosztól az 1998-as megaválságon át -, akár meg is lepődhetünk.

Vajon jól méri-e fel önerejét Putyin?

Akár igen, akár nem, mindenképpen elhúzódó válságra számíthatunk.

A békeévek így is, úgy is véget értek.

Ha igen, akkor Oroszország nagyobb lesz, területileg is, érdekszférájának méreteit és gazdasági-katonai potenciálját tekintve is, és csak nézhetjük pislogva, ahogy kisebb vagy nagyobb, fegyveres vagy fegyvertelen körülmények között billegnek és állnak be az új egyensúlyok.

Advertisement

Ha nem, akkor nemcsak Putyin, Oroszország is elveszíthet mindent. Akkor túl sokba fog kerülni ez a szembenállás (esetleg pont úgy, mint a SZU-nak az afgán kaland), a fegyverkezés felemészti az olaj- és a gázpénzeket, a kraft elfogy, és a frissen megszerzett Krím után megpróbálnak lelépni a csecsenek, a többi kaukázusi terület, és ki tudja, hol áll meg a pusztulás. Ha megáll egyáltalán.

Az orosz ellenzék napjainkban értékelhetetlenül gyenge, de ez főként annak köszönhető, hogy Putyin egyelőre megdöbbentően erős, és van a boltokban kenyér, plusz a demokrácia tekintélyét nagyon durván eljátszották a kilencvenes években. Ez akár az egyik pillanatról a másikra is megváltozhat, ha reccsennek az oszlopok.

Mit kaphat cserébe Európa? Bármelyik verzió érvényesül, ugyanazt, csak a határok húzódhatnak máshol. Miszerint egy gyenge, reménytelen Ukrajnát, amibe nemcsak nem tud, nem is szeretne annyi pénzt és demokráciát pumpálni, hogy önmagában élet- és fejlődőképes legyen. Egyébként is, akarta Európa ezt az Ukrajnát? Akarta a fenét. Kell neki? Kell a fenét. Azt akarta, hogy ne az oroszoké legyen, semmi többet.

Aha. Tetszettek volna óvatosabban forradalmat csinálni!

(fotó: Spencer Platt/Getty)