Magyar idő szerint kora délután, egész pontosan háromnegyed kettő után 4 perccel és 57 másodperccel ér a New Horizons az útja során a legközelebb a törpebolygóhoz. Ekkor csupán 14 ezer kilométer lesz közöttük a távolság.

A szonda eddig is rengeteg adatot küldött már a Plutóról, az elmúlt napokban csomó új izgalmas kép látott napvilágot – mi is írtunk némelyikről. Sőt, mára az is bebizonyosodott, hogy mégis a törpebolygó a legnagyobb ismert objektum a Naprendszerben a Neptunuszon túl, ha nem is a legnehezebb: az átmérője pár kilométerrel nagyobb, mint az Eris törpebolygóé.

De én most nem mennék bele annyira a tudományos megfigyelésekbe – más izgat –, a szakértők sokkal jobban leírják ezeket, magyarul például az MTA honlapján van egy elég jó cikk, nézzétek meg, ha érdekel titeket.

Bármi is lesz a küldetés sorsa – akár elromlik a szonda az utolsó pillanatban, akár két másik objektumot is fel tudunk térképezni a segítségével –, az emberiség képes volt évek, évtizedek munkája után építeni egy gépet, amit aztán kilőtt az űrbe, hogy az egy közel évtizedes űrrepülés után fotókat készítsen – és azokat haza is küldje – egy több milliárd kilométerre lévő fagyott világról. Rengeteg felbecsülhetetlen adat ide vagy oda, azt hiszem ez a legfontosabb eredmény, amit elértünk, hogy bebizonyítottuk, képesek vagyunk megszerezni őket, képesek vagyunk bekukkantani a Naprendszerünk legtávolabbi szegleteibe is. Két terrortámadás, egy globális felmelegedés, egy görög válság és nagyon sok cicás gif között ez végtelenül büszkévé tesz.

Végül itt van pár érdekes link mai nap kapcsán:

  • A NASA honlapján megtaláltok minden fontos dolgot, és egy visszaszámláló is pörög a találkozóig.
  • Az io9 élőben követi az eseményeket, megünneplik a találkozó pillanatát. Elvileg ma is jönnek új képek, de a legközelebbről készültekért szerdáig várni kell – négy és fél óra, amíg a New Horizons által sugárzott adatok elérik a Földet, és utána még fel is kell őket dolgozni.
  • A New York Times pedig publikált egy elég látványos kis animációt az űrszonda pályájáról a bolygórendszerhez képest.

És két kép, a New Horizons július 12-én, 2,5 millió kilométeres távolságból készítette ezeket a Plutóról (fent) és a Charonról (lent).

A címlapképen a Pluto és a Charon méreteit láthatjátok a Földéhez viszonyítva, ezt is a NASA publikálta.