Tényleg modellértékű, hogy az Uzsoki kórház VIP-részlegében pár százezerért azonnal megműtenek? Ez lenne az állami egészségügy útja? Szerzőnk szerint épp ellenkezőleg, "a magánfinanszírozás szabályozatlan beengedése az állami ellátó rendszerbe, a kapacitásfölöslegek fizetés ellenében történő kihasználása nem reform, hanem klasszikus értelemben vett fusi."

Lelkes cikkben festette le az Origo szerzője, hogy mennyire hasít az Uzsoki kórház tízmilliós költséggel kialakított VIP-részlege, ahol fizetni kell, viszont hamar és jól ellátnak. Vendégszerzőnk, Máté Dugó Dániel remek írásban vezeti le, hogy a reformnak kinéző VIP-részlegezéssel miért járunk mindannyian rosszul. Íme:

Mindenki jól jár? Egy fenét

25 évvel a rendszerváltás után újra láttam leírva ezt a mondatot: Mindenki jól jár. A Kádár-rendszer emblematikus mondata alcím volt egy olyan cikkben, amely modell értékűnek írta le az Uzsoki kórház VIP-részlegének működését. Megpróbálom elmondani, hogy ez miért épületes hazugság.

Nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy mi történik az Uzsoki kórházban.

A kórház befektetett rongyos 10 millió forintot, ami nagyjából az „osztály" kifestésére, a 10 új kórházi ágyra és egy recepciós pultra lehetett elég. A tényleges betegápolás tehát az állami gépeken és eszközökön, az állami kórház termeiben folyik, ráadásul részben munkaidőben. Én ugyan készséggel elhiszem, hogy a cikkben emlegetett csípőprotézis-műtétet szigorúan a kapacitáskorlát betöltése után, a napi TB-finanszírozott műtéteket követően hajtották végre, de az szinte biztos, hogy a külön fizető beteget a röntgennel, a CT-vel, a laborvizsgálatokkal és egyebekkel nem várakoztatták este 6-ig.

Advertisement

A VIP beteg szubsztantív velejárója ugyanis, hogy nem vár, és ebben igaza van, hiszen ő nagyon sokat fizet azért, hogy soron kívül sorra kerüljön. És ez nemcsak akkor van így, ha ő maga fizet, hanem akkor is, ha közbeiktatnak egy egészségbiztosítót. Manapság ugyanis egyre több egészségbiztosító kínál várólista-megkerülő egészségügyi ellátást, azonnali betegirányítással. A biztosító igyekezete érthető, hiszen ügyfele részben aszerint választ biztosítót, hogy ezen a téren milyen ígéreteket kap. De hogy kerül be a magánbiztosított munkaidőben soron kívül az állami rendszerbe? Egyszerű: suttyomban. Ő az, akit egy nővér fontoskodó arccal bekísér ahhoz az orvoshoz, akinek az ajtaja előtt két órája várunk.

Nem tudom, az Uzsokiban mennyit vár egy programozott csípőprotézis-műtétre egy hétköznapi halandó, de országos átlagban 511 nap a várólistára frissen felkerülők várakozási ideje. Ennyi idő alatt egy csípő nagyon sokat tud romlani, fél év után a beteg jellemzően állandó fájdalomcsillapításra szorul, egy év után nem tud munkába járni, állását elveszíti, és mivel feltehetőleg elmúlt 50, jó eséllyel soha nem is kapja vissza.

Ki akarja ezt magának? Senki, mégis megtörténik sokakkal. Azokkal, akik kívül vannak azon a láthatatlan falon, amelyen belül mosoly, jólét, kapcsolati háló és magas várható élettartam van, ám amelyen kívül a bentiek nem szállnak ki az autóikból. A fizetős beteg ellenben a fal jó oldalon áll, ő részben éppen azért fizet, hogy ne kelljen várnia, és ez elég sokat megér neki, minél nagyobb a jövedelme, annál többet.

Advertisement

Nézzük, ki is jár jól ebben a szituációban. A fizetős beteg úgy érzi, elkerülte a legrosszabbat, az éven túli várakozást, és még tévé is volt a szobában, meg jó a koszt. Csakhogy ez relatív. Páciensünk igazán jól akkor járna, ha befizetett TB járuléka ellenében a kórház TB-finanszírozással három műszakban műtene, nem lenne kapacitásfölösleg, és rövidülnének a várólisták. A cikkben idézett beteg azonban örül, mert semmiféle elvárása nincs a járuléka után járó ellátással kapcsolatban, és lássuk be, ebben teljesen igaza is van. Leszoktatták róla.

Ez az öröm azonban más emberek kárára megy, akkor is, ha minden vizsgálatot és a műtétet is munkaidő után végeznek el a kórházban. Aki képes megváltani az egészségét direkt finanszírozással vagy magán-egészségbiztosítással, az nem fog hőbörögni azon, hogy minősíthetetlen az állami egészségügyi ellátás, hanem mint a fenti példán látjuk, örül. Sajnálatos módon ebbe a csoportba tartozik Magyarországon mindenki, akinek a szava számít: az összes országgyűlési képviselő és cégvezető azt hiszi magáról, hogy képes lesz ezt finanszírozni. Sőt ide tartoznak a fiatal újságírók is, mert se bajuk, se gyerekük nincs, egyszerűen nem tudják felmérni, hogy mibe fáj majd nekik, ha jönnek a visszerek, sajgó ízületek vagy a gyerek krónikus arcüreggyulladása.

A kórház, illetve a kórház veszteségét időről időre adósságjóváírással átvállaló központi költségvetés a cikk állításaival ellentétben nem jár jól. A tényleges betegellátás részben vagy egészben a kórház eszközeivel és személyzetével történik, és ennek árát a beteg nem fizeti meg teljes egészében. Egy csípőprotézis-műtét Magyarország egyetlen nem TB-finanszírozott kórházában (Telkiben) 2 millió forintba került, amíg a veszteség miatt be nem zárta a tulajdonos. Az Uzsoki VIP-részlegén ez most 1,4 millió, de van jó hírű intézmény, ahol megoldják 800 ezerért is.

Az árkülönbözet abból adódik, hogy az egyes intézményekben eltérő a gyakorlat arra vonatkozóan, hogy mit fizettetnek meg a beteggel és mit az állammal. Az államra testálható költségek skálája elképesztően széles. Ilyen lehet a víz, a villany, a bennfekvés, a rehabilitáció, a mosás, az informatika, a portaszolgálat, a műtéti eszközök és részben a bér is. De még ahol törekszenek is a magán és a TB-finanszírozás szétválasztására, mint a mostanság modell értékűnek beállított Uzsokiban, ott is vannak elszámolási nehézségek.

Mert ki fizet akkor, amikor a beteg egy szövődmény miatt átkerül a masszívan veszteséges intenzívre? Hozzájárul-e a VIP az intenzív osztály, vagy az olykor szükségessé váló vérkészlet fenntartásához? Probléma továbbá, hogy az állami kórház VIP-részlege gyakorlatilag nem fektetett be pénzt a betegellátásba, nem épített kórházat, nem vásárolt eszközöket, hiszen ezek adottságként ott állnak, pont ez az úgynevezett kapacitásfelesleg. A VIP tehát nem számol megtérüléssel, amortizációval, eszközcserével, felújítási költségekkel, mert ezek a fogalmak a kórház és az ő számára értelmezhetetlenek. Ha nem fektetek be, nincs, ami megtérüljön, ha kapom az eszközöket az államtól, és nem veszem, akkor nincs amortizáció, nyilván sem lehet tartani, és megsúgom, nem is tartják nyilván.

Ebben a környezetben az a versenyképes, aki a betegellátás lehető legtöbb részletébe (intenzív, labor, diagnosztika, rehabilitáció stb.) von be TB-finanszírozást. Ő lesz nyertes, a biztosítók partnere, neki lesz a legtöbb ügyfele. Aki a legjobban szívja a nagy kockázatközösség csecsét, az kaszál a legtöbbet a rendszeren, amiben egyre több a pénz. A munkáltató által kötött egészségbiztosítást ugyanis évekkel ezelőtt adó- és járulékmentessé tették, a szektorban ennek megfelelően halmozódnak a milliárdok, tényleges befektetés – tehát magánkórház – viszont egy sincs. Ez a forrás tehát szükségszerűen valahol az államiban vagy annak peremvidékén keres helyet (ellátást) magának.

Advertisement

A magánfinanszírozás szabályozatlan beengedése az állami ellátó rendszerbe, a kapacitásfölöslegek fizetés ellenében történő kihasználása nem reform, hanem klasszikus értelemben vett fusi. A VIP-részleg ennek megfelelően nem modellértékű megoldás, hanem GMK, vagy TSz-melléküzemág. Azt pedig pontosan tudjuk 25 évvel ezelőttről, hogy ezek mit hagytak maguk után: kivéreztetett TSz-t és anyavállalatot. Pontosan úgy fog kimúlni az állami egészségügy, ahogyan ezekkel történt, mert ebben a rendszerben a profit a magánszektoré, a veszteség viszont az államé.

Ha nem vagy 100 százalékig biztos benne, hogy évek múlva belül leszel a láthatatlan falon, akkor ne hidd el, hogy ez így jó, akárki mondja.

Ui.:

Ha valaki nem értené, az Uzsoki azért van kidomborítva ebben a cikkben, mert velük kapcsolatban írták le azt a mondatot, ami kiborított, és ők nyilatkozzák tele a sajtót modell értékű kísérletükkel. De a szabályozatlan magánfinanszírozás mindenütt jelen van, színe a fehértől a feketéig, a magánbiztosítástól a hálapénzig bármilyen lehet.

Advertisement

Hamar meg fogom kapni, hogy a jól szituált beteg biztos rengeteg TB-járulékot fizetett életében, miért ne vihetnék át a TB-finanszírozott intenzívre. Én viszont nem azt állítom, hogy a vegyes finanszírozásnak nincs helye a rendszerben, hanem azt, hogy ahogyan ez most történik, az nem jó.