A Cream énekes-basszusgitárosa szombaton halt meg, 71 éves volt.

A héten Bruce már nem az első halottja a poptörténetnek, viszont egyértelműen a legnagyobb név is közülük. (Emlékeztetőül: John Holt, Alvin Stardust is a héten halt meg, valamint a szaxofonos Raphael Ravenscroft is, aki a Baker Street c. slágerben játszott.)

Advertisement

A skót zenész csellistának tanult, később jazz- majd blueszenekarokban kezdett játszani: egy rövid ideig John Mayall zenekarának is tagja volt, és itt játszott először együtt Eric Claptonnal. Később beszállt a Manfred Mannbe is, majd 1966-ban Claptonnal és a dobos Ginger Bakerrel alakította meg a Creamet.

A trió a korszak egyik legnagyobb hatású zenekara lett, Bruce basszusjátéka pedig számos későbbi basszusgitárosra volt komoly hatással. A blues, hard rock, jazz és pszichedelikus rockelemeket felvonultató Cream három év után oszlott fel, és Bruce szólóban, illetve egyéb zenekarokban még több mint négy évtizeden át játszott.

A hetvenes évek végén drogfüggősége miatt teljesen tönkrement, innét szedte magát össze újra, és ismét session zenészként dolgozott egy darabig. 2003-ban májrákkal kezelték, de meggyógyult, olyannyira, hogy két évvel később egy rövid időre még a Cream is újjáalakult.

Advertisement

Bruce most májbetegségben halt meg, halálhírét követően pedig Geezer Butlertől kezdve Roger Watersig számos nagy zenész méltatta a skót zenészt, mint minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású basszusgitárosát.