Az erdélyi magyar Ibolya Ryant egy luxsupláza vécéjében konyhakéssel ölte meg egy lepelbe öltözött asszony. Terrorakció volt, Ryan angolt tanított egy óvodában, nem nézték jó szemmel.

Az ELTE Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai karán végzett, korábban gyógypedagógusként is dolgozó, elvált, háromgyerekes anya ikerfiaival élt az Egyesült Arab Emírségekben. Az amerikai állampolgárságú nő egy óvodában tanított angolt. A rendőrség szerint ezért is ölték meg, gyilkosa ugyanis egy, a nyugati kultúra terjesztését gyűlölettel figyelő dzshádista asszony volt.

Advertisement

A fekete lepelbe - annak nikáb nevű, az arcot is eltakaró változatába - öltözött merénylő a kamerák tanusága szerint másfél órán át várta az áldozatát a pláza vécéjében, ezért arra gyanakszanak, hogy a tanárnőt megfigyelték és követték. Volt két fül- és szemtanú is a vécében, így lehet tudni, hogy a merénylő az egyiküket megfenyegette, hogy megöli, majd hatszor megdöfte áldozatát, aki még ki tudott mászni a folyosóig, végül a kórházban halt meg.

A gyilkos, miután lifttel, majd autóval elmenekült, még gyorsan elhelyezett egy primitív, házilag barkácsolt, szögeket tartalmazó bombát egy szintén amerikai állampolgárságú, egyiptomi származású orvos házánál, majd hazatért. A bombát az orvos mecsetbe igyekvő fia vette észre, majd hatástalanították.

A merénylő nyilván egy nagyobb terrorista csapat tagja volt, akikről tudtak is a hatóságok, mert hiába volt végig zárt fekete öltözetben, még aznap lerohanták a házát és elfogták. A ház előtt ott állt a meneküléshez használt fehér autó, aminek véres volt a kormánykereke.

Advertisement

A dolog azért is meglepő, mert az Emírségek Amerika legszorosabb szövetségese a térségben, ezen felül nyugodt, nemzetközi hely, ahol a - lakosság kis szeletét kitevő - helyiek megszokták a nyugatiak és egyéb nem-muzulmánok jelenlétét.