Orbán Viktor évértékelőjében nem az volt a meglepő, hogy ugyanazt a beszédet mondta el, mint az elmúlt két évben mindig, hanem hogy egészen új típusú képzelt hallgatósághoz beszélt. Eddig úgy tűnt, hogy a legegyszerűbb üzeneteket még éppen megértő, de kettőnél több állítás között logikai kapcsolatot már teremteni képtelen szavazótábor a célközönsége, azok, akiknek ha elégszer elismételnek valamit lassan és tagoltan, azt el fogják hinni. Alapvetően minden sikerre törő politikus ezt a réteget szeretné megnyerni magának, tehát a dologgal nincsen semmi baj. Orbánban egyedül az volt a furcsa, hogy a proli tömegekhez szóló évértékelő beszédeit 100 százalékban értelmiségiekből és gazdag üzletemberekből álló közönség előtt mondta el, ellentétben mondjuk az ugyanezt a sportot adekvát lakossági fórumokon űző Horn Gyulával. 

Most azonban több történt mint rendszerváltás. Orbán az Örökös Beszéd számtalan motívumának, sőt poénjának megtartása mellett - elsütötte az emelkedés évét, ami ezúttal 2013, illetve a régi házasokról szóló régi viccét is - radikálisan szakított az eddigi koncepciójával, és beszédével azokra célzott, akik  kettőnél több szó között sem tudnak logikai kapcsolatot teremteni. 

Nem árult zsákbamacskát, a hithű fideszesek által is nyíltan rühellt Schmitt exelnök, a felesége és Mádl Ferenc elnök özvegyének köszöntése után azonnal megadta az alaphangot azzal, hogy nem véletlenül született tavaly 2000-rel több csecsemő, mint egy évvel korábban. "A kisbabáknak kedvük támadt megszületni. (…) Lehet, hogy már tudnak valamit." A Valami pedig a kormány által hozott Tavasz. A közönség, hiába Orbán-vallású, de tagjai jártak iskolába, ezért azt hitték, vicc jön, így már zajongani kezdtek, amikor kiderült, hogy ez tök komoly. Hogy véletlenül se értse félre senki, Orbán pár perc múlva visszatért a témához azzal, hogy "a csecsemők is sejtik a magyar világ változását". 

Advertisement

Itt már olyan mezőn járunk, ahová a hagyományos (kommunista?) logika és az Orbán által gyakran emlegetett Józan Paraszti Ész már nem tud behatolni. Csak a Telepata Csecsemők.

Innentől ezen a speciális rendszeren belül már összefüggő és koherens volt az évértékelő. Kiderült, hogy majdnem mindenkinél jobban teljesítettünk Európában, de ez igazából semmi ahhoz képest, hogy mire a Fideszre hangolt telepata csecsemők felnőnek, már fel is építettük a Magyar Világnemzetet. A világnemzet olyan, hogy mindenben mi leszünk a legjobbak. Nem mondta, de remélem, hogy a nők nagyobb csöcsöt, a férfiak meg nagyobb pöcsöt is kapnak. Ha meg nem, örüljenek a 15-20 leendő magyar multicégnek. Az mondjuk durva, breaking news-ízű bejelentés volt, hogy a komonisták a védtelen emberekre engedték a rohamrendőröket!

A Telepata Csecsemőkön kívüli állampolgárok kínzó kérdéseikre nem kaptak választ, de aki válaszokat akar, az menjen pszichológushoz. És a beszéd végén annak is lehetett örülni, hogy Orbán Viktor mégsem Kerényi Imre, így nem Hajrá, Lázár testvérekkel, hanem Hajrá Magyarország, hajrá, magyarokkal köszönt el a lelkesen tapsoló zigótáktól.

(Ha még nem láttad, itt megnézheted a Csecsemőbeszédet.)