Mókás kalandok a képzelt Európát fenyegető világháború küszöbén. Wes Anderson új filmjében tökéletes minden csavar, kilincs, mandzsetta és zsanér, mégsem ettől jó. Kritika.

Vannak filmek, amik az egész idejüket azzal töltenék ki, ami a Grand Budapest Hotelből 10 percet vesz el. Wes Anderson talán legzűrzavarosabb filmjének figurái műkincset lopnak, megszöknek egy börtönből, egymásba szeretnek, megöregszenek, meghalnak, miközben ott zajlik körülöttük egy képzeletbeli Európa háborúja. A lengyel vodkaként létező, de államként kitalált Zubrowka történelmében pedig a Grand Budapest Hotel volt az egyetlen állandó pont. Ebbe a lenyűgöző és elegáns makettbe épületbe először az intrika férkőzik be, aztán a politika, következik a hadsereg, aztán az állam, hogy a végén a csodálatos termálfürdőből egy igazi szocialista nyaraló legyen, ahova senki sem megy. Szocialista nyaraló, ahogy azt régi, Balaton-parti brossúrákban lehet látni, ahol minden berendezési tárgy nem a luxus, hanem a hasznossága miatt létezik.


Miről szól: Valahol a békés, bogaras Európában, valamikor a békeidőkben, a két világháború között működött egy elegáns hotel: a Grand Budapest. Vendégei átlagos arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok; alkalmazottai pedig a legjobbak a szakmájukban. Gustave (Ralph Fiennes), a híres főportás itt barátkozott össze az egyszerű küldönccel, Zero Musztafával, akivel együtt keverednek bele az évszázad festményrablásába. Miközben a felbecsülhetetlen értékű reneszánsz képet keresik, egy családi vagyon elvesztése vagy visszaszerzése is kockán forog: és a nyomozás meghökkentő fordulatai magukkal ragadják a hotel összes lakóját. (port.hu)


De mindegy is, mert a Grand Budapest Hotelnek – a szállodának és a filmnek – a nevén kívül nincsen semmi köze Magyarországhoz. Na jó, még szerepel benne egy Kovács Vilmos nevű figura is, akivel valami egészen döbbenetes dolog történik pont október 23-án, de nem fogom tönkretenni a történetet. Nem is nagyon tudom, mert valahol félúton elvesztem benne, annyi történetszál, motiváció, és érdek ütközött benne. Wes Anderson filmje olyan, mint egy hatalmas csillár, amit a legnagyobb művészek és mesteremberek munkáltak meg, viszont közelről semmi értelme sincsen nézni, mert nem a csillárt látjuk, hanem egy rakat csillogó biszbaszt és díszítést. Inkább messziről kell figyelni, úgyhogy én is hátradőltem, mármint nem szó szerint, mert sajnos a Palace Mammut székeit nem lehet hátradönteni, hanem magasról tettem arra, hogy pontosan ki kivel és miért machinál. Teljesen mindegy, ha az egész annyira vonzó, hogy képtelenség volt levenni a szemem róla.

Az egész alatt nemcsak a szokásos díszlet-jelmezt gondolom, hanem minden egyes dolgot a Grand Budapest Hotelben. Az összes színész tökéletes, kivétel nélkül, ami azért is vicces, mert Adrien Brody például egy bajuszpödrő gonosz embert játszik, Harvey Keitel meg egy szovjet stílusban tetovált rabot, és ha vannak karakterek, amiket el lehet rontani, azok ezek. Ralph Fiennes meg talán élete egyik legjobb szerepében Monsieur Gustave-ként annyira megnyerő, mint soha máskor, a felváltva romantikus szonetteket idéző és mocskos káromkodásokat kiabáló, öregasszonyok szoknyája után futó, túlparfümöző, a legnagyobb életveszéllyel szembenézve méltóságát nem vesztő főportás tényleg egy olyan figura, akire könyvsorozatot lehetne húzni.

Advertisement

Sőt, az egész film adná magát egy könyvsorozathoz, már csak azért is, mert annyi karaktert sikerült belezsúfolni, hogy a legtöbb elveszik a forgatagban. Bill Murray, az Anderson-univerzum megbízható oszlopa csak pár pillanatra tűnik fel, Owen Wilson is egy olyan szerepet kapott, amihez nem kell különösebben Owen Wilsonnak lenni.

Ettől persze lehet huhogni, mint ahogy Szily László is tette az előbb a szerkesztőségben, hogy Anderson a haverjainak adta a szerepeket, de nekem végig az volt az érzésem, hogy ezzel csak egy olyan világot akart felépíteni, aminek a szereplői túlnyúlnak a Grand Budapest Hotel keretein. Ez persze lehet, hogy hülyeség és a volt főszerkesztőmnek van igaza.

Advertisement

Abban viszont egyetértettünk, hogy a Grand Budapest Hotel egy tök jó film. Szórakoztató, tele van nagyon pici és nagyon nagy vizuális ötletekkel. A speciális effektusok úgy néznek ki, hogy sokszor már csak egy gyerek keze hiányzik, ami tologatja a papírból kivágott sílifteket és menekülő sielőket. A kellékei, díszletei, jelmezei tökéletesek. De egyrészt Wes Andersonről van szó, úgyhogy ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy kényelmes volt a szék a moziban. A Grand Budapest Hotel azért jó, mert a végére a sok dilis kaland, a szándékosan művi kinézet, és a nevetségesen eltúlzott karakterek ellenére is emberi marad. Akárcsak a főszereplő főportás, már amennyire ez egy világháború küszöbén lehetséges.