Deutsch Tamás elmagyarázza nekünk, mi az az internet, és megkérdezi, hogy milyen legyen. Jól hangzik, ugye?

Az internetről szóló nemzeti konzultációról én is sokáig azt hittem, hogy a netadó kútba esésével szép csendben el fog aludni magától. De nem így történt: először megtudtuk, hogy a közmédia lesz a hivatalos médiapartnere, most pedig már készült hozzá egy elég komoly honlap is.

Advertisement

Ha jól értem, az internetkon.hu elsősorban párbeszédet szeretne, és aktivizálni az állampolgárokat, hogy azok mondják el a véleményüket az internetről. Mert szerintük rajtunk is múlik, hogy milyen lesz a jövő internete.

  • Ha most naivan állok hozzá, és abból indulok ki, hogy komolyan is gondolják ezt az egészet, akkor azt látom, hogy mindenféle segítséget meg is adnak, de a legfontosabb kérdésre nem ad választ, mégpedig arra, hogy mi ez az egész? Miért kéne beszélnünk az internetről, amikor eddig se beszéltünk róla, és így is tök jól működik?
  • Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy a kormány nem szeretne semmilyen konzultációt az internetről, akkor most már az, hiszen ki gondolja komolyan, hogy pár futóbolondon kívül lesznek emberek, akiket olvashatatlanul hosszú, száraz tanulmányok késztetnek majd arra, hogy hirtelen véleményük legyen az internetről?
  • Szórakoztató rész a már említett Szájbarágó, amely "megmagyarázza, illetve bemutatja a digitális történelem legfontosabb szavait, kifejezéseit és magyar személyiségeit", és tényleg, ott van egy kislexikon, amiből kiderül, hogy mi az a blog, és hogy ki volt Kempelen Farkas.
  • De semmi sem olyan szórakoztató, mint Deutsch videós bemutatkozása, amely hatásában a Gyurcsány-féle Klikkelj rám!-ot idézi: azt se lehetett eldönteni, hogy mi akar lenni; és abban is furán, életidegenül hangsúlyoz a főszereplő.

Nagyjából idáig jutottam, mert ha agyonütnek, sem bírok még egy bekezdést elolvasni a netsemlegességről, ami még amúgy magában egy fontos téma is, de így, ahogy a kormány tálalja, simán csak a világ legunalmasabb dolgának tűnik. Remélem, azért a cél nem ez volt.