Pontosan úgy kéne legyen a cím, hogy értelmei, de többes számban nem hangzik jól. A helyzet ugyanis az, hogy számításaim szerint négy van neki. Az első kettőről írtam, jöhet a két másik.

Nem túl hosszan, hogy ne bonyolódjak a kelleténél szerteágazóbb önismétlésekbe.

A jégkoronghoz – Prága első értelme – még annyit: őt nyilván nemcsak világbajnokságokon lehet élvezni egy olyan városban, mint például Prága, hanem mindig, amikor szezon van, ősz elejétől tavasz közepéig. Ezért tényleg irigy vagyok a csehekre, nem kicsit. Hogy mennyire az ő játékuk ez, az nem kifejezés. Egy pillanatra visszatérve a vb-hez: úgy döntötték meg a tavaly Minszkben épp tőlük elvett rekordot, hogy még az olyan meccsken is többen voltak tízezernél, mint egy Ausztria–Svájc. Egy ilyenre hányan mennének ki nálunk az arénában? Sokkal kevesebben. De Moszkvában, Helsinkiben vagy Stockholmban is kevesen ehhez képest.

A sörhöz – Prága második értelme – is van kis hozzáfűzni valóm. Éspedig az, hogy az iménti hétvégén végre tényleg sikerült randevúznom olyan sima lágerekkel, amilyenekre jó ideje hiába ácsingóztam. Nem csípős-szénsavas-unalmasakkal, hanem finoman kesernyés-krémesekkel. Ha arrafelé hajítana benneteket a sors keze, igyatok Unetickét és Ferdinandot. Jó, ne legyek kirekesztő, ihattok mást is, a fő, hogy nefiltrovany legyen, abból még a Staropramen is okés.

Ám térek is át akkor a másik két értelmére Prágának.

Az a helyzet, hogy szerintem összességében csomó szempontból izgalmasabb város Budapest, mint Prága. Főként az elmúlt évtizedben lett az. Elsősorban nagyvárosabb. Minden nagyobb benne, a Vár, a folyó, a belváros, egyszerűen több szórakoztató és menő része van. Még úgy is, hogy a legfontosabb attrakciója – miszerint a Bulinegyed – tényleg kissé nyomasztó lett az utóbbi időben, mióta megszűntek a hajógyári diszkók és megjelentek a vendégfogó csajok.

Viszont az a két dolog, amivel most már tényleg előhozakodok úgyszólván pillanatokon belül, biztosan klasszabb a cseh fővárosban. Az első – tehát Prága harmadik értelme – a piros tetős házak. Ha Budapesten felmentek a Várba és lenéztek, főként szürke tetőket láttok. Ha Prágában teszitek ugyanezt, akkor pedig piros tetőket.

A szürke tetők sajnos nem szépek, a piros tetők ellenben kifejezetten szépek. Jót tesznek a szemnek. Akár a Hradzsinból, akár a Petrin-dombról, akár Vysehradból vetődik a pillantás.

Advertisement

És íme, itt is vagyunk Prága negyedik értelménél: ez meg az, hogy milyen sok milyen szuper zöld van milyen közel a belvároshoz. Írtam múltkor, hogy úgy sikerült lezavarni a hosszú hétvégét, hogy kihagytuk az Óváros és a Vencel teret, a Hradzsint és a Károly hidat. Másodjára hárman mentünk, és kiderült, hogy egyikünk – azaz harmadikunk – még soha nem járt ott. Ezért aztán bár egy darabig fontolgattuk, hogy meglátogatjuk Plzent a pénteki vb-szűnnapon sörgyárastul, végül jófejségből a fővárosi nevezetességeket választottuk. Nos, a fővárosi nevezetességeket csak egyszer szabad megnézni, különben kisül az agyatok. Hiába van csak május – és hiába nem volt még hétvége –, két perc alatt derpegő-nyafogó vénasszony lett belőlem.

Ennyi szelfibotot még soha életemben nem láttam ilyen kis helyen, mint az Orlojnál, a Károly hídon vagy a Szent Vitus székesegyház előtt.

Úgyhogy el is menekültünk a turistahangya-útvonalakról, amint tehettük, és délután kimentünk Vysehradba, majd vasárnap a Petrin-dombra is fellanovkáztunk, valamint a Letna parkba is kinéztünk. Ez a ki- és fel- persze úgy hangzik, mintha sokat kellett volna bumlizni, de a helyzet az, hogy ezek nem normafányi távolságra vannak, hanem alig pár villamosmegállónyira. Ez a haszna annak, hogy Prága nem nagy – mint Budapest –, hanem kisebb a maga módján.

Advertisement

Nem tudom, az is lehet, hogy ezek a prágai zöldek az arányokat tekintve még többen vannak, mint a minszki zöldek. Mindegy, a lényeg, hogy roppant kellemesek, tele vannak csehekkel, és mindenütt lehet sört is inni. Vysehrad tetején, a templom közelében ráadásul volt egy kis színpad, amelyen egy pár harmonikával kísért sanzonokat adott elő csehül, nem túl hangosan, és Ferdinandot csapoltak kb. harminc koronáért. De filterkávét és jó bort is ihattunk volna!

Na ott akkor tényleg úgy éreztem, hogy csehnek lenni nem lenne hülyeség. Viszont magyarok vagyunk, úgyhogy hazajöttünk, és egy darabig itthon leszünk. Még jó, hogy ezt is ki lehet bírni.