Havasi Bertalan megerősítette, hogy az orosz elnök Budapestre hivatalos, a Bors pedig már azt is tudja, hogy a páncélautóját sem hagyja otthon.

Tegnap a Népszava hozta le elsőként, hogy márciusban meglátogat bennünket Vlagyimir Vlagyimirovics, most pedig a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője azt mondta az MTI-nek: Orbán Viktor kormányfő tavaly munkalátogatáson járt Moszkvában, így a következő munkalátogatásra Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalos Budapestre, ennek a soron következő látogatásnak időpontjáról zajlik az egyeztetés.

És ha már jön, a Bors azt is tudja, mivel: három repülőgéppel, plusz a luxuslimuzinjával, amelynek a hátsó üléséről akár a hadsereget is irányíthatja. Legalább ötszáz fős kísérettel érkezik majd, az érkezése előtt orosz titkos ügynökök mérik fel a terepet, az ételeit pedig vegyészek kóstolják majd. És még hány hasonlóan izgalmas részlet fog kiderülni márciusig, már most öröm belegondolni!

Fotó: Wikipedia