Hozzám természetesen a Mikulás, de félek, hogy ezzel kisebbségben maradok.

Ez persze a legtöbbször már gyerekkorban eldől: nálunk sosem hívta Télapónak senki a Mikulást, hiszen van neki rendes neve, Mikulás, és már jóval azelőtt így hívták, hogy az ötvenes években lánctalpakon megérkezett volna a Télapó.

Advertisement

Nemcsak, hogy megérkezett, de a szovjetekkel ellentétben itt is maradt, és olyan stabilan tartja magát, hogy egyhamar nem fogunk megszabadulni tőle. Tudom, hogy a szót már Arany János is használta, és hogy a Mikulás sem annyira régi hagyomány, no de azért ne próbáljuk már letagadni, hogy a Télapó a sztálini időkben kezdte kiszorítani az előbbit, jókora hátszéllel.

A Télapó ügyében komoly szerecsenmosdatás indult, bizonygatva, hogy nem is kommunista (pedig az!), sőt, a linkelt cikkben még azzal is megvádolták a Mikulást, hogy a Coca-Cola reklámgépezete keltette életre. Márpedig, ahogy az amerikaiak szénája áll manapság, a végén még megérjük a Télapó reneszánszát is.

Leginkább amúgy a szokás hatalma, ami uralmon tartja, hiszen generációk nőttek fel azon, hogy Télapó itt van, hó a subája. Ezért gyerekeken fölösleges is számon kérni a télapózást, de ha egy felnőtt mondja ezt, az olyan, mintha valaki Népköztársaság útját mondana az Andrássy út helyett, vagy esetleg fenyőünnepnek nevezné a karácsonyt.

Úgyhogy tessék, elmondtam az érveimet, jöjjön a Mikulás vs Télapó deathmatch!

Fotó: AP Photo