Példátlan médiafelhajtás van egy magyar film körül, pedig olyan témával foglalkozik, amiről sokak szerint már nem lehet újat mondani. Megnéztem a Nemes Jeles László-féle Saul fiát.

Semmi sem lehet jobb péntek reggeli program egy jó kis holokausztfilmnél! Ezt elég sokan gondolhatták így, mert zsúfolásig megtelt az Uránia díszterme a Saul fia sajtóvetítésére – amire nemcsak újságírókat hívtak meg –, úgyhogy helyet is alig találtam.

Olyan nagyon azért nem lepődtem meg ezen, hiszen Nemes Jeles László filmje nagyon pozitív visszhangot keltve mutatkozott be Cannes-ban, ő maga pedig Natalie Portmannel sugdolózott nyilvánosan, ennél nem is kell jobb reklám.

Pedig a Saul fia nem az a kimondott közönségfilm, és akkor még finom voltam: Auschwitz legsötétebb bugyraiban játszódik, és kezdettől fogva rátelepszik az abszolút reménytelenség. Ez nem is csoda, hiszen a foglyokból verbuvált Sonderkommando tagjairól szól, akik napról napra részt vesznek a legyilkolt zsidók földi maradványainak eltüntetésében.

Persze ezt is lehetne sokféleképpen ábrázolni, de Nemes Jelesnek sikerült iszonyú brutálisan és hatásosan megoldania: semmi magyarázat, semmi kontextusba helyezés, egyszer csak ott találjuk magunkat a főszereplő, Saul (a tényleg kiváló Röhrig Géza) mellett, és onnantól kezdve vele kavargunk két órán keresztül. Nem tudni, mi történik pontosan, ki kicsoda, de szép lassan kiderül a lényeg, körülöttünk meg aláfestésként hullanak az emberek, mint a legyek.

Kikristályosodik a film nagy kérdése is: Saul egy hülye vajon, amiért a halott fia kedvéért veszélyezteti a maga és a társai életét, vagy pedig ő az egyetlen, aki ember tud maradni az embertelenségben? Nehéz dilemma ez, bár ahogy teltek a percek, és ahogy nőtt a feszültség, egyre inkább az előbbi oldalra kellett helyezkednem. Pláne, hogy több mint száz percen keresztül kifejezetten fárasztó a film, a zilált kameramozgásával és az állandó zajjal, ez meg még mindig a fiát akarja eltemettetni, miközben kevés (sőt, a nullánál is kevesebb) jel utal rá, hogy ő maga jobban fogja végezni. Viszont a szökési szál miatt ezt a lehetőséget sem lehet kizárni.

Advertisement

A film szerencsére elkerüli a nagy moralizálásokat: egyszerűen ott vannak a szereplők egy adott élethelyzetben, vannak őrök és foglyok, és kész, semmi nyálas drámázás, ami elvenné az egész élét. Nem mondanám magam holokausztfilm-szakértőnek, a Schindler listáját sem láttam, és Az élet szépből is csak részleteket (a Sorstalanság filmváltozatáról nem is beszélve), de meglepne, ha sokan nyúltak volna ehhez a témához ilyen bátran, elkerülve a kliséket.

A Saul fia megérdemelten fog menni egy jó kört külföldön, és nyilvánvalóan örvendetes is a magyar filmnek a nemzetközi siker. Igaz, pár éve ez talán más helyzet lett volna, hiszen gyakorlatilag nem voltak filmek itthon, amiket érdemes lett volna kivinni, most viszont vannak. De eléggé úgy néz ki, hogy a Filmalap főként két holokausztfilmtől (ettől és Gárdos Péter Hajnali lázától) várja majd, hogy messzire vigyék a magyar filmipar hírét.

Én jobban örültem volna, ha a Liza vagy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan kapna nagyobb nemzetközi figyelmet. Nem azért, mert a Saul fia nem lenne jó (Gárdos filmjét még nem mutatták be), csak az égvilágon semmit nem mond Magyarországról, a nyomasztó történelmünket leszámítva. Pedig ezek után elég kíváncsi lennék rá, hogy Nemes Jeles milyen filmet rendezne valami személyesebb vagy inkább húsba vágó témáról. Ezt a zsánert mindenesetre kipipálta, és remélhetőleg meg tud majd lepni a következő filmjével.