Dagi Orbán, sportos Medgyessy, fütyülő közönség - nagy gyászoló tömeg jelenlétében temették el Horn Gyulát.

Mindössze másodszor temettek miniszterelnököt a demokratikus Magyarország történetében. Antall Józsefet még körbevitték a városban, Horn Gyulát már nem, de itt volt az összes egykori miniszterelnök, a teljes balos politikai elit és sokezer gyászoló.

Fura érzés volt dolgozni menni a Fiumei úti temetőbe, ahová normálisan a mamámhoz szoktam járni, főleg, hogy egy olyan embert temettek éppen, aki miatt a mamám annak idején abbahagyta a politizálást, amikor a pártja, az SZDSZ lepaktált a dobtáras fickó vezette komcsikkal. Aztán, hogy még bizarrabb legyen az egész, a dobtáras fickóból lett a legjobb magyar miniszterelnök, akit még az ádáz Orbán miniszterelnök is megsüvegel.

"Szegény, milyen egyedül lesz". Ez az első gondolatom, amikor meglátom a Munkásmozgalmi Panteon mögötti részt, ahová Hornt temetik. Egy nagyobb réten csak az ő sírja áll, ami most azért nem annyira feltűnő, mert a sír egyik oldalán most hosszú, fedett, fekete anyaggal borított VIP-szaletli húzódik, a másikon pedig egy hasonló, de jóval kisebb objektum, a koporsóval, a halott fényképével és a koszorúkkal.

Körbenézek. A kordonon kívül rajongók, belül lassan gyülekező diplomaták, politikusok, családtagok, újságírók és a koporsóban Horn Gyula.

Advertisement

Lassan gyülekezik a tömeg, a VIP-részen egy polgári vagy szocialista Shakira önfotót készít rózsaszín okostelefonnal. A körülöttem álló össze fotós fejenként 50 képet süt el ugyanarról a robogószerű elektromos kocsin üldögélő nyugdíjasról. Utána megérkezik Pálffy István, aki hozza a szokásosan pirozsgpozsgás formáját.

Azon viccelődünk, hogy a VIP-széksorok felénk eső végére - ahová már nem jutott tető, és ahonnan a sírt nem, csak az újságírók dobogóját látni - biztos a román meg a szlovák nagykövetett ültették. Hát nem, igazságosan szopóágra kerül Portugália, Nagy-Britannia és Németország is, sőt még a pápai nuncius helyettese is, aki egy Tuck barátra emlékeztető dagadt lengyel pap. A brit nagykövet egyébként az érkezése után 5 perccel eltűnt és nem bukkant fel többé.

Remekül néz ki az exminiszterelnöki sor, ahol úgy szabták az ülésrendet, hogy Orbánnak ne kelljen Bajnai vagy Medgyessy mellé ülnie. Felőlem nézve úgy indul a sor, hogy Áder, Orbán, Boross, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai. Nincs nagy dumaparti, az öltönyben egészen golyószerűen kövérnek kinéző Orbán nem trécsel, a bottal járó Boross viszot vált pár kedélyes szót a vitorlásversenyzónek vagy golfozónak kinéző, szafáribarna, agárvékony Medgyessyvel.

Advertisement

A műsort Szalóczy Pál rádibemondó nyitja meg, aki úgy beszél, mintha két kisebb tojást tartana a szájában, és éppen most ébredt volna föl. Miután ismerteti Horn életrajzának fontosabb állomásait, felkonferálja a magyar nyelvű gyászbeszédet mondó Katona Bélát. Magyari kollégával később azon lamentáltunk, hogy a volt házelnök írhatta-e a szövegét, annyira ügyesen van összerakva. Miközben lelkesen méltatja, államférfizi és kisemberezi Hornt, határozottan eltéli az 1956-os szerepét, és az elégikus hangnem ellenére nem hagyja ki az aktuálpolitikai döféseket sem. A messze-messze legkeményebbet nem Orbán, hanem Sólyom László volt köztársasági elnök kapja, aki a jelek szerint tényleg nagyon durván beletaposott a szociaisták lelkébe azzal, hogy 2007-ben megtagadta a már beteg Horn kitüntetését. "A bánáti bazsarózsák nagy barátja Horger Antalként megakadályozta" - alázza meg Katona Sólyomot azzal, hogy a nevét sem mondja ki. A következő mondtaban pedig Horn Gyula már maga József Attila lesz, akin ugyebár nem fogott a Horger-félék piszkálódása. Ez a beszólás egyébként nem szerepelt az előre kiadott gyászszövegben.

De megkapja Katonától Gyurcsány - Horn nem filozófus voltl a modern baloldal teoretikusa, hanem olyan ember, aki a gyakorlatban tudott kormányozni - és Orbán is, utóbbi kétszer. Először azzal, hogy Horn volt az egyetlen miniszterelnök, aki jobb állapotban adta át az országot, mint ahogy átvette, másodszor azzal, hogy Horn, ellentétben másokkal, miniszterelnökként nem gyűjtött vagyont, a családjának nem lettek földjei, üzemei.

Jön Kulka János, aki valamiért olvassa Füst Milán Este van című versét.

Martin Schulznak, az EP máskor izgága elnökének habonyárpádos csiporgó egérkehangot képzeltem, de inkább szétcigizett bluesénekeshangon mondja, hogy Horn történelmi személyiségként is szerény ember maradt. Schulz is üzen Orbánnak, de nem durvát, hanem azt, hogy a magyarok Európához tartoznak és "nincs-e ideje annak, hogy a szétválasztást magunk mögött hagyjuk".

Hans-Dietrich Genscher megöregedett, de nem vesztett a határozottságából, Mississipii delta blues-hangon közli, hogy Németország soha nem felejti el Horn Gyulát.

A temetés legforróbb pillanata az, amikor Szalóczy Orbán nevét olvassa és a gyászoló tömeg fújolva felmordul, majd azzal a lendüleltel el is hallgat.

A beszédek után sorra mennek ki a vezető politikusok, hogy rövid fejhajtással búcsúzzanak Horntól. Mesterházy MSZP-elnök kezdi, aztán jönnek a volt miniszterelnökök. Gyurcsány azért nem tagadja meg önmagát, a főhajtás után úgy borul térdre a gyászoló Horn-család előtt, mint valami szívbemarkoló Derkovits-metszet főalakja. Vagy mint egy gyászoló Bessenyei Ferenc. A székéhez tartó Orbánnak viszont egy hoppmester mondja meg, hogy menjen oda a családhoz is.

Advertisement

A végén Szózat, ami közben a tömegben valaki bikahangon verset kezd szavalni. Majd jöhetnek a búcsúzkodók, az élen a rendszerváltás utáni elit tagjai, Kuncze, Bokros és a többiek, az MSZP elnöksége, a Kusturica-főszereplőként vonuló Suchmann Tamás, Schiffer András, Karácsony Gergely, aztán a rajongók ezrei.

A civil rajongó néniket a rendőrök bonyolult úvtonalon akarják a sírhoz engedni. Ezek nem láttak még nénit, de mostantól tuti emlékezni fognak rájuk, mert a felháborodott anyókák egy pillanat alatt feldöntik a kordont és eltrappolnak toronyiránt búcsút venni a kedvencüktől.

"Vastag Pál beszorult volna a szoláriumba?" - veszek észre egy régi ismerős arcot, aztán távozom a temetőből Cser Ágnessel. Mármint sajnos nem kéz a kézben, hanem csak egymás közelében.