Nem is egyet, hármat kapott Pálfi György Szabadesése Karlovy Varyban, az egyik legmenőbb filmfesztiválon. Nem objektív szemlélő vagyok, ez volt a csajom első játékfilmje, ő tervezte a díszleteket.

A Europa Cinemas Label nevű díj mellé a Szabadesés megkapta a zsűri különdíját, Pálfi meg a legjobb rendezőnek járót. Karlovy Vary az A kategóriás elitfesztiválok közé tartozik. Remek látvány a fesztivál hivatalos oldalán, hogy a díjak felsorolásánál a három legértékesebből kettő ezé a filmé, pontosabban abból az egyik személyesen Pálfié.

Advertisement

A Szabadesés egy átlagos nagyjátékfilm költségvetésének töredékéből készült, egy koreai fesztivál 100 ezer dollátos díjából, amit kifejezetten azért adtak, hogy abból olyan filmet forgassanak, amit ott mutatnak be először.

Igazi villámmunka volt, az ötlet tavaly novemberben született, decemberre megvolt a forgatókönyv, januárban forgattak - ekkor egyáltralán nem láttam a csajomat - , februárban vágtak, aztán utómunkáztak.

Én sajnos annyit láttam a forgatásból, hogy egy Molnár Piroskára távolról emlékeztető bábut ezerszer ledobnak az emeletről, Pálfi meg hatalmas beleéléssel magyarázza, hogy miként puffant ahhoz képest, ahogy puffannia kellett volna. Azon a napon sajnos nem tudtam elmenni, amikor egy igazi, élő bikával és egy kisfiúval forgattak.

Advertisement

A sztorit Pálfi és Ruttkay Zsófia írták, az operatőr Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a díszlettervező pedig Láng Imola voltak, a főszereplők Molnár Piroska, Benedek Miklós és Jordán Tamás.