Végre valaki komolyan vette azt, amit az átlagos magyar fociszurkoló - tegyük hozzá, hogy MTK-sként én magam is - már olyan természetes meccstartozéknak vett, mint a szotyist vagy a dagadék biztonságiakat: az antiszemita rigmusokat. A FIFA ugyanis úgy döntött, hogy a március 22-ei, talán épp a továbbjutás esélyéről döntő magyar-román meccset az Izrael elleni barátságos meccs ocsmánykodásai miatt nézők nélkül kell megrendezni. Belegondolva tényleg abszurd, hogy miközben már a Parlamentben is kínos zsidózni, sőt még valamiféle szolid kiközösítés is jár érte, de talán még az utcán is kiváltana némi ellenreakciót, ha valaki skandálva auschwitzozni kezdene, ez bármelyik magyar stadionban a legalapvetőbb meccsgyakorlat. Legalább annyira meglepő lenne, ha legalább egy-kétszer nem dalolnának valami zsidósat, mintha mindenki utcai ruhában játszana. Az azért hozzá tartozik, hogy az elmúlt években érezhetően csökkent a többszáz fős, dobhártyarezgető indul a vonatozások mennyisége. A dolog másik fele, hogy mit szólt volna egy nyugat-európai ahhoz, ahogy a legutóbbi MTK-Fradi (4:2!) végén megjegyzem a barátaimnak, hogy milyen jó fejek lettek a fradisták, hogy csak pár gágágázás volt, de a mozdonyt például egyáltalán nem fűtötték be. Szóval a FIFA, ellentétben a magyar futballvezetéssel,  határozottan fejlődik, el se merem képzelni, mi lenne itt, ha nem a négerproblémával küszködő Sepp Blatter lenne az elnökük.