A keletit igazából úgy értem, hogy északkeleti és déli, hiszen mióta Románia EU-tag, legalább ott megszűnt a gyalázat. Az ukrán és a szerb határon viszont nem, és ahányszor például Kárpátaljára megyek – azaz jövök onnan –, annyiszor eszi szét az agyamat az ideg.

Az, hogy újabb kirohanást intézzek az állapotok ellen, természetesen a szerb árvízkárosult borzalmas történetéről jutott eszembe, és persze tudom, hogy hozzá, illetve a családjához képest semmi okom panaszkodni. Én még élek, annyira ráadásul soha nem aláztak meg, mint őt. Oké, az is világos, hogy a szerb lapok csak az egyik felet hallgatták meg, a másikat nem, és majd a bizonyára részrehajlásmentes vizsgálat is megállapít valami igazságot. De arról, ami ezeken az átkelőkön zajlik, így is, úgy is muszáj minél többet beszélni, amikor csak lehet.

A lényeg, hogy egyszer mindenkinek be kéne állnia a sorba mondjuk Tiszabecsnél, Záhonynál vagy Beregsuránynál, máris kitörne a forradalom, és elsőként állítaná falhoz a komplett uralkodó osztályt. Először nyolc évvel ezelőtt írtam erről dühös glosszát, de akkor még nem sejtettem, hogy ez nyolc évvel később is időszerű lesz. Hogy 2014-ben is naponta emberek százaiból csinálnak néhány órára alattvalót magyar egyenruhába öltöztetett suttyók, és hogy mindezt lényegében parancsra teszik.

Advertisement

Köztudomású, hogy ezeken a határszakaszon a nyolcvanas évek óta virágzik a megélhetési csempészet. Ukrán cigarettát és vodkát, gondolom, mindenki kóstolt már – már aki él ilyesmivel –, az egyik szar, a másik többnyire finom, a közös bennük az, hogy mindkettő nagyságrendekkel olcsóbb odaát. Ugyanez igaz a benzinre is. Tömegével ezt a pár dolgot hordták és hordják át az egyszerű emberek – ki autóval, ki biciklivel –, rézzel, komplett erdőkkel vagy plutóniummal tényleg csak az igazi nagymenők bizniszelhetnek.

Nem sokkal az uniós csatlakozás után döntöttek úgy az illetékesek – akkorra lecsengett a 90-es évek ma már felfoghatatlanul balkáni őrülete, és valamelyest normalizálódott a helyzet az átkelőkön –, hogy ez így nem mehet tovább, a költségvetést meg kell védeni a kárpátaljai és a szabolcs-szatmár-beregi szegényemberek támadásaitól. Ekkor vezették be a tételes ellenőrzést és az államilag támogatott lassítósztrájkot.

Mit jelent ez? Azt, hogy ha az ukrán vámot szerencsésen elhagyva – az onnan ide útról beszélek – csak öt autó van előtted, akkor is legalább egy órát fogsz várakozni, ha több, akkor többet, esetenként sokkal. Olyan, hogy minden folyosót megnyissanak, és forrjon a vámoskezek alatt a munka, nincs. Az utazónak nem szabad jól éreznie magát. Az utazók kedvét el kell venni az utazástól – merthogy mindegyikük potenciális csempész. Ráadásul ha csak annyit hoznak át, amennyit szabad – nem tudom, most pont mennyit, egy-két doboz cigarettánál és két üveg vodkánál többet aligha, plusz jön még ehhez a tele tank benzin vagy gázolaj –, már azzal is lecsippentenek valamennyit abból a híres jövedékiadó-bevételből. Tehát minél kevesebben jutnak át egy tetszőleges nap alatt, annál több a tiszta haszon.

Advertisement

Nem vagyok annyira hülye, hogy ne értsem: a csempészet akkor sem klassz dolog, ha megélhetési. De közben én is feltehetném a kérdést, hogy na és azoknak az embereknek az életét vajon ki lopta el, akik ellopnak néhány fillért a magyar államtól? És azt a kérdést is feltehetném, hogy helyes-e – emberi jogi szempontból – úgy bánni velük, mintha másodrendű senkik lennének, foghegyről szólni hozzájuk, szotyolahéjat köpködni az orruk előtt, leugatni őket, ha kérdeznek valamit, egyébként fájdalmasan alázatosan.

Alázatosan bizony, hiszen azokban a sorokban főként azok állnak, akik a fillérre mennek. Azok, akik forint- és dollármilliókban játszanak, máshogyan csinálják. Azokat nem érinti a tételes ellenőrzés, és őket a buszokról sem szállítják le, ha nincs náluk elég készpénz, hogy beléphessenek az Európai Unióba. Ismerek ilyen embereket a túloldalon, nem keveset, vagány házaik, remek autóik vannak, okosan alkalmazzák a megfelelő módszereket.

Ezért is dühít nemcsak a szerb nyugdíjas halála, hanem minden győzelmi jelentés is, amely arról szól, hogy éppen hány millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát fogtak el a határőrök a menekülő Ladák sofőrjeivel együtt. Haha, és hány másikat nem? Régebben, amikor még főnök vagy mi az ördög voltam nagy szerkesztőségekben, konkrétan tiltottam, hogy ezeket a – végső soron hazug – közleményeket lehozzuk.

Majd ha európai értelemben vett körülményeket teremtenek, ha minden sávot megnyitnak, ha emberi módon szólnak az emberekhez, ha mindent megtesznek, hogy azt a rohadt tételes vámellenőrzést pörgősen végezzék a fiúk-lányok, majd akkor beszélhetünk egymással. Az életről is, a költségvetésről is. Amíg nem, addig én is csak üvöltözni tudok, már így képletesen – mert ott helyben jó ideje nem szoktam. Kell a francnak az a kurva infarktus.