Ha van jellegzetes eleme a kortárs budapesti középítészetnek, az a hajléktalanok életét megkeserítő, olykor tüskékkel megbolondított rács, melyet épületek beugróira és párkányaira építenek, hogy ne lehessen odafeküdni. Ebből készült abszurd műalkotás a Damjanich utcában.

A kerítés mellett ácsorgó nő segít a műalkotás arányainak és dimenziónak elképzelésében. Ez tehát egy rendes, utcai kerítés, melynek arasznyi peremére került az eredeti kerítést továbbgondoló kerítésfüggelék. A kerítés, aminek eddig neki tudtunk dőlni, táskánkban kotorászni, ezt-azt, amit az ember egy kerítésnek dőlve csinál, mostantól haszontalan tömeg.

Advertisement

Először egyébként azt hittem, csak odapakolt valaki egy rácsot, amit majd visz tovább, mert a kerítés arasznyi peremén legfeljebb egy nyúl- vagy borzméretű hajléktalan ember feküdhetne el – ekkora embert talán még a Kertész utca és a Dob utca sarkán a La Bodeguita del Medio sem tudna szerezni, pedig ott egy libériás néger törpe fogadja a kedves vendéget –, de nem: a rusnya monstrum oda van hegesztve. Hogy ez mire jó? Talán még egy libériás néger törpe sem tudná megmondani.

Kíváncsi leszek a folytatásra!

Elég jó lenne például egy olyan időkapcsoló a köztéri padokon, mely gondoskodik arról, hogy a padra leülő seggét öt perc ücsörgés után elektromos áram rázza meg rendesen.

Update

Ahogy arra feltétlen olvasónk felhívta a figyelmet – helyesen –, az installáció jóval régebbi. Már a környék legeleső elérhető Street View képen (2009 május) is látható. Egyrészt ennyit a memóriámról, másrészt így még érthetetlenebb, hogy mi ez.