Szombaton ötkor lesz még egy meccs, aztán lebontják az MTK-szentélyt. Sírjunk együtt egy kopott, de fantasztikus stadionért! (Orosz Péter képriportját természetesen Szily László szerző látta el érzelmes szöveggel – Gazda Albert szerk. előzetes megj.)

Én a 2006–2007-es tavaszi idényben imádkoztam utoljára. A főlelátón ültem akkoriban, a közepétől kicsit jobbra, egészen fönt, néztem a felhőket a szemközti BKV-stadion fölötti nagy, üres égdarabon, és azt kértem, hogy gyógyuljon meg a mamám.

Nem jött be az ima, de a legtöbb emlékem persze ennél sokkal vidámabb.

Az évekig kint lévő reklámtábla, amin csak ennyi állt:

LÓTARTÁS

Amikor először láttam élő embert a földhöz vágni a sapkáját és páros lábbal ugrálni rajta. (Sajó László költő volt az, a legendás, kifakult, kék-fehér baseballsapkájával.)

Advertisement

A fickó, akit az elegáns zakó-felöltő kombója miatt csak az Ügyvéd úrként emlegettünk, és aki minden meccsen kizárólag Molnár Zoltán hátvédnek kiabált, akit felváltva "Monyónak" és "Csibének" nevezett. Eleve hangosan kiabált, de a szinte teljesen néptelen B lelátón, ahová akkoriban jártunk, mert ingyenes volt, különösen fülsüketítőnek hangzott a megállás nélküli csibézés. Aztán egy alkalommal észrevettem, hogy a drága felöltő és a minőségi öltöny-nyakkendő mellett emberünk még egyfajta igényes kiegészítőt hord: az egyik fülcimpájára három nagy ruhaszárító csipesz volt csíptetve.

Amikor egy hirtelen zápor miatt a főlelátón a sérült focisták mellé keveredve kihallgattuk, hogy XY úgy beszívott előző este, hogy a reggeli kötelező vérnyomásméréskor csak 28-as volt a pulzusa.

Amikor Krausz Tamás történész megjelent a főlelátó alatti teraszrészen, hogy hat-tíz fős rajongótáborának ordítva tartson eladást a kívánatos taktikáról.

Advertisement

Amikor Imola nagymamája elmesélte, hogy amikor az ávós férje volt, rendszeresen jártak MTK-meccsre. De úgy, hogy vittek egy kosárban egy teljes kirántott csirkét, kenyeret, uborkát és kilenc üveg sört, aztán falatozva-piázgatva végignézték az előmeccset és a bajnokit.

Az ember életének egyik legfontosabb színtere a stadionja. Az enyémet most lebontják, és ezért nagyon szomorú vagyok. Ráadásul nem tudok ott lenni a legutolsó alkalmon, most szombaton, a Kaposvár ellen, pedig nyilván Illés Béla Király is ott lesz. Ezzel a poszttal a saját gyászmunkám mellett minden, a stadionhoz kötődő olvasónak is segíteni szeretnék. Ha vannak emlékeid a Szentélyről, szépek, durvák vagy izgalmasak, írd meg őket kommentben. Ha vannak képeid, képekkel. Ha nincs kedved Kinját használni, nekem is elküldheted levélben a sztorit a szily kukac gawker pont com címre. A legerősebb történetekból, amellett, hogy itt olvashatók lesznek, külön posztot is csinálok.

Ennek a bejegyzésnek az illusztrációit a Szentélyben látott utolsó meccsemen, a Puskás Akadémia elleni győzelem közben csinálta Orosz Péter, aki még sosem járt előtte magyar bajnokin. Elvittem a gyerekeket is, a legfelső képen Mirike látható egy világítótesttel.

A meccs óta amúgy ez a háttérkép a laptopomon:

Fura dolgokra jó egy stadion, kiváncsi vagyok, mások miket műveltek a Hungária körúton. Jó nosztalgiázást!

A konkrétan utolsó alkalom, amikor a Szentélyben jártam, a Deutsch Tamás elnök-tulajjal közös séta volt a stadion ismeretlen részein. Ha nem olvastad még, hajrá!