1914. július 28-án történt, hogy a császár mindent meggondolt és megfontolt, és ebből a vacak kis balkáni konfliktusból pár napon belül világháború lett. Az első.

Akkor még senki sem gondolta volna, hogy ebből a világtörténelem egyik legvéresebb háborúja lesz, kilencmillió halottal, véget nem érő lövészárokharccal, mustárgázzal, korábban nem látott pusztítással.

Advertisement

Az első világháborúig a háborúról az emberek többségének romantikus elképzelései voltak, és itt szembesültek azzal, hogy a technikai fejlődés következtében a háború többé már nem úgy néz ki, hogy kilovagolunk a mezőre, aztán kard ki kard.

Mi, magyarok ugyebár majdnem mindenkinél rosszabbul keveredtünk ki ebből az egészből a végére, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az úgynevezett győztesek is megszenvedték: egy teljes generációt, prosperáló gazdaságokat és virágzó birodalmakat vágott haza a négyéves háború. Ráadásul csak olyan ügyetlenül sikerült lezárni, hogy kellett utána vívni még egyet.

És még a szerbeket sem sikerült olyan könnyen móresre tanítani, a végén Bulgáriától kellett segítséget kérni, hogy a többfrontos háborút nem bíró, rozoga Monarchia nagy nehezen kiüsse a déli szomszédját a nyeregből. Ez persze nem akadályozta meg a szerbeket abban, hogy száz évvel később pont Budapesten verjék meg a magyar vízilabda-válogatottat az Eb-döntőben. Szóval, megérte ez az egész?